2015. május 7., csütörtök

Tavaszi kertészkedés, várlátogatással



Nincs is annál jobb, mint a természetben lenni! Legyen szó egy jó kis kirándulásról, túrázásról, vagy a kertben való pihenésről, esetleg kertészkedésről. Svájcban mindegyik népszerű. Ha ehhez még hozzávesszük a helyi és bio zöldségek divatját, máris láthatjuk, hogy a ProSpecieRara (ritka, őshonos fajok és fajták fenntartásáért és elterjesztéséért dolgozó alapítvány) hétvégi palántavására sikerre volt ítélve.

És valóban! Ilyen sok embert kevés programon láttam eddig, mint a Wildegg várának udvarában megrendezett palántavásáron. A vár már önmagában is megér egy misét, de legalábbis egy látogatást. Míg a magyarok a mongolok támadása ellen próbáltak védekezni (tatárjárás), addig a Habsburgok már az újonnan felépült várukban gyönyörködhettek (Schloss Wildegg), melyről az első írásos emlékek 1242-ből származnak. A 15. századig az ő birtokukban is maradt, majd néhány tulajdonosváltás után 11 generáción keresztül az Effinger család székhelyévé vált. 2011 óta a kanton tulajdona. Csodálatos, 4.000 m2-es barokk kertje és gyönyörűen berendezett szobái néhány órás programot biztosan szolgáltatnak a látogatók számára.





A palántavásáron már nyitáskor nagy volt a tömeg. Az igazán megszállottak ekkor rohamozták meg a standokat, hogy igazi különlegességekhez juthassanak. Jól is tették, mert pl. a Blaue St. Galler fantázianévre hallgató lila burgonya vetőgumói már egy óra múlva elfogytak (én ezen a standon dolgoztam önkéntesként). A később érkezők elkeseredetten vették tudomásul, hogy lemaradtak róla. Az alapítvány megőrzésében lévő 80 fajtából kb. 16 félét árultunk egyébként, a színesek fogytak el elsőként.

Úgy tűnt, hogy a látogatók nem először járnak ilyen helyen. Műanyag rekeszekkel, ládákkal felszerelkezve érkeztek, hogy a zsákmányt biztonsággal szállíthassák haza. A standokról készült képeket sajnos sikeresen letötöröltem, mielőtt letöltöttem volna őket, de a barokk kert tulipánjairól rengeteget be tudok mutatni.












Ha valakit érdekel a palántavásár, ezen a hétvégén Churban lesz még egy, akit pedig a wildeggi vár, az 14 frankos belépődíj ellenében (gyerekek 6 éves kortól 8 frankért) április 1. és október 31. között tekintheti meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése