2015. május 21., csütörtök

A pazarlás ellen

Fotó innen

Engem úgy neveltek, hogy ami a tányéron van, azt meg kell enni. Ez túlságosan is mélyen belém ívódott, és még ha nem is esik jól az utolsó falat, mert már tele vagyok, azért legyűröm magamba, mert ételt kidobni - ugyebár - pazarlás.

Ugyanígy gondolkodik a luzerni Hotel Monopol igazgatónője is, csakhogy a szálloda kínai vendégei nem csupán az utolsó falatokat hagyják a tányérukon, hanem miután jócskán megpakolták azt a büféasztalnál, tetemes mennyiséget hagynak ott maradékként (lásd fenti kép). 

Kínában - állítólag, bár a különböző internetes források nem egyöntetűek ebben a kérdésben - azzal fejezik ki a vendégek a vendéglátó felé, hogy köszönik szépen, finom volt az étel és eleget is ettek, hogy hagynak a tányérjukon egy keveset. Ha mindent megesznek, azzal azt fejezik ki, hogy kevés volt az étel, emiatt ez illetlenségnek számít.

Talán sok illemtudó kínai vendég fordul meg a luzerni szállodában, vagy az is lehet, hogy egyszerűen többet kíván a szemük mint a szájuk, és nem tudnak ellenállni a büféasztal bőséges kínálatának. Az igazgatónő azonban már nem bírta tovább nézni, hogy mennyi étel megy pocsékba, ezért angol és mandarin nyelvű táblácskákat állított fel az asztalokon a következő szöveggel:

Jó reggelt kedves vendégeink!

Etikai és morális okokból Svájcban nem dobunk ki ételt. Kérjük, hogy csak annyit szedjen a tányérjára, amennyit meg is eszik. Köszönjük megértését.

Átnevelő kampányát éhező, csontsovány afrikai gyerekek fényképeivel is alátámasztja.

Ezt egy kicsit túlzásnak találom, mert a vendégnek esetleg végképp elmegy az étvágya és azt is a tányéron hagyja, amit eredetileg megehetőnek talált.

Mindenesetre megértem felháborodását és sok sikert kívánok neki ehhez a nemes küldetéshez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése