2015. február 19., csütörtök

Bábeli zűrzavar az egészségügyben

Kantonsspital Aarau mit neuem Internetauftritt: Für Patienten und Gesundheitspartner wird der virtuelle Zutritt zum Spital erleichtert Quelle: GA
Fotó innen

Ismét az egészségügy került terítékre, vagy máshonnan nézve az itt élő külföldiek. Ezúttal tehát a két népszerű téma kombinációját elemzi a sajtó és tárgyalja jelenleg a parlament, mivel az orvosszövetség egyre nagyobb nyomást helyez rájuk. Lobbitevékenységükkel azt kívánják elérni, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók kaphassanak Svájcban munkát, akik az ország legalább egy hivatalos nyelvén beszélnek.

A helyzet ugyanis az, hogy az egészségügyben nagy a szakember-hiány, több, mint a gazdaság bármely más területén. Nemcsak ápolókból, hanem orvosból sincs elég. Svájc pedig elég vonzó ország ahhoz, hogy a hiányt - ezen a területen is - külföldiekkel pótolják. A kórházakban és klinikákon dologzók 32%-a külföldi, amin belül a külföldi orvosok aránya még ennél is nagyobb, 41%. A francia és az olasz nyelvterületen pedig az összes kórházi dolgozó 40%-a nem svájci.

Az egészségügyben azonban súlyos következménye lehet annak, ha a beteg és az orvos nem beszélnek közös nyelvet, vagy ha az orvos nem beszéli olyan szinten a helyi nyelvet, hogy teljes mértékben megértethesse magát a pácienssel, vagy hogy megértse a beteget. A többség a szomszédos német nyelvterületekről, azaz Németországból és Ausztriából érkezik, de amióta Németországban javultak a munkakörülmények, egyre több német orvos tér haza. Helyüket pedig lengyel, bolgár és román orvosokkal töltik be, de az USÁ-ból is verbuválnak. Legtöbben - állítólag - a pszichiátriákon helyezkednek el, mert ez a terület kevésbé vonzó a svájci orvosok számára.

Az orvosi szakzsargon amúgy sem egyszerű, sokszor az anyanyelvünkön sem értjük, amit az orvos mond, nem megfelelő nyelvtudás esetén pedig megduplázódnak a nehézségek és a félreértés esélye. Az újságban a szimpla, ámde nagyonis kellemetlen félreértésektől a teljes meg nem értésből fakadó halálesetig több példát is felhoznak. Svájcban ugyanis, a szomszédos országokkal ellentétben, nem kötelező az orvosok számára a helyi nyelv ismerete. Ennek esetleges szigorítását tárgyalja most a parlament.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nem csak az egészségügyi személyzet 30-40%-a külföldi, hanem a betegek egy része is, hiszen arányuk a teljes lakosság több mint 20%-a és ők sem mind beszélik a nyelvet.

A zürichi egyetemi kórházban újságírói kérdésre elmondták, hogy kénytelenek olyan orvosokat is páciensek közelébe engedni, akik nem értenek, beszélnekk kellőképpen németül, de gyorsan hozzátették, hogy járnak nyelvtanfolyamra. Abban egyetértenek a szakértők, hogy fontosabb a szak-, mint a nyelvtudás, mert a nyelvtudás könnyebben pótolható.

A háziorvosi rendelőben, ahová járunk, az orvosok legalább fele német, ugyanitt az egyik gyerekorvosunk amerikai. Sajnos volt alkalmunk két kórházat is belülről megtapasztalni. Magunk is meglepődtünk, mennyi külföldi dolgozik ott. Az egyik mentős német, a másik kínai, a főorvos bolgár, néhány kezelőorvosunk német, egy másik olasz (ő pl. nem beszélt túl jól se németül, se angolul, bár azért sikerült kölcsönösen megértetnünk magunkat), az ápolók között pedig tunéziai és cseh is volt. Volt olyan vizsgálat, ahol én tolmácsoltam, igaz, az orvos svájci volt, de kivételesen az angol nyelvtudás kellett volna. A főorvos - amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk - elhozott bemutatni a kórházból egy magyar orvost (csak úgy, szívességből), és ugyanebben a kórházban, 2 emelettel lejjebb a szemész is magyar volt, de az egyik vizsgálatot egy amerikai orvos végezte. A lakásunktól náhány száz méternyire található rendelőben magyar nőgyógyász rendel és van a közelben egy magyar gyerekorvos is.

A nyelvismeret törvényi előírása a parlament alsóházában már megbukott. Az egyértelmű indokok mellett sok érv szól ellene, hiszen azoknak, akik nem találkoznak beteggel (kutatóorvosok, patológusok, a laborban dolgozók), nem feltétlenül szükséges a helyi nyelv ismerete, az orvosok között az angol a legkézenfekvőbb közös nyelv. Viszont ha azt írják elő, hogy az ország legalább egy hivatalos nyelvét beszélnie kell az egészségügyben dolgozóknak, az sem segít sokat, hiszen egy Zürichben dolgozó orvos hiába beszél olaszul, azzal még nem megy sokra a német nyelvterületen. Tehát emiatt kár lenne orvoshiánnyal küszködni. Ha baj van, jobb egy más nyelven beszélő orvos, mint semmilyen.

A kantonok sem támogatják a szigorítást, mert tisztában vannak azzal, hogy nagy a szakemberhiány, kiképzésük azonban sokba kerül.

Kíváncsian várom, hogy milyen megoldást fognak találni, melyben mindenki - páciens, orvos, kórház, kanton - a lehető legjobban jár és az egészségügy színvonala sem szenved csorbát.

1 megjegyzés:

  1. A legjobb tudomásom szerint B2 nyelvtudás nélkül szóba sem állnak senkivel, aki jönne dolgozni.
    Ezt szeretnék még szigorítani?

    VálaszTörlés