2014. október 23., csütörtök

Téli időszámítás, avagy az óraátállításról

Ein Person stellt eine Uhr.
Fotó innen

Az óraátállítás (Zeitumstellung) szintén egy olyan téma, amit úgy lehetne kezdeni, "hogy már az ókori rómaiak is ..." (bár más forrás szerint inkább az ókori egyiptomiak ...). Ebből már sejthető, hogy nem újkori ötlet az órák és ezzel az emberek életritmusának a nap felkeltéhez (járásához) való igazítása. Az ókorban használatos vízóra (klepszüdra) az éjszaka múlását (is) jelezte és mivel ez minden hónapban máskor volt, a nappal hosszának megfelelő, eltérő hosszúságú időskálát alkalmaztak rajta.

Az újkorban több próbálkozás, kezdeményezés volt (pl. Benjamin Franklin 1784-ben javasolta a világítás költségeinek, azaz a felhasznált gyertyák mennyiségének csökkentésére). A későbbiekben is amiatt javasolták a nyári időszámítást, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani. 

Először az I. világháború alatti ínséges időkben Németországban vezették be a mesterséges világítás helyettesítsére 1916-ban a nyári időszámítást (a megmaradt üzemanyagot így háborús célokra tudták használni) és hamarosan az Osztrák-Magyar Monarchia, Nagy-Britannia és az USA is átvette. A háború végeztével visszaálltak a normál időszámításra, majd legközelebb a II. világháború kitörésekor alkalmazták, hasonló céllal. Magyarországon 1954-57 között még átmenetileg bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal, míg véglegesen (legalábbis egyelőre) 1980 óta állítgatjuk évente kétszer az órákat tavasszal előre, majd ősszel vissza.

Az 1973-as olajválság hatására az akkori EU tagországainak többsége elhatározta anyári időszámítás alkalmazását és 1977 óta alkalmazzák is. Az EU 1994-ben egységesítette tagországai különböző ilyen témájú szabályozásait.

Svájcban is voltak óraátállítási próbálkozások, vagy legalábbis minden esetben felmerült a téma, amikor a környező országokban is. Az I. világháború alatt, 1917-ben a szövetségi parlament egyértelműen elutasította beezetését, mivel nem volt kimutatható általa lényeges feketekőszén-megtakarítás, a II. világháború alatt azonban rövid időre mégis alkalmazták a nyári időszámítást 1941-42-ben. Amikor a picike Svájcot körülölelő EU-tenger országai 1977-ben átálltak a nyári időszámítás használatára, Svájc is törvényileg szabályozni kívánta a témát, elhatározva, hogy követi szomszédai gyakorlatát. Azonban a gazdák erősen tiltakoztak ellene, mert a tehenek belső órájuk, bioritmusuk szerint élnek és aszerint is kell fejni őket, ezért elegendő aláírást gyűjtöttek össze egy népszavazás kiírásához. 1978. májusában közel 84%-os arányban döntött a nép a nyári időszámítás bevezetése ellen. Így azonban Svájc maradt szinte az egyetlen egész Európában, ahol nem volt óraátállítás, de nem ez volt az egyetlen probléma. A határt átszelő vonatok menetrendjénél pl. igencsak nagy káoszt okozott. 1981-ben a parlament alsó háza ezért zöld utat adott a nyári időszámítás bevezetésének.

Érdekesség, hogy az akkor még fiatal, később parlamenti képviselő Christoph Blocher (SVP) 1982-ben népszavazást kezdeményezett a nyári időszámítás ellen, de ő nem a teheneket és a tejhozamot féltette, hanem a demokráciát, hiszen nem mást, mint a népakarat sárba tiprását figyelhettük meg a népszavazás ellenében történt törvényi szabályozásnál. Ez pedig a közvetlen demokrácia  legalapvetőbb tételének megsértése. Az általa javasolt népszavazásra végül nem került sor, mert nem gyűlt össze hozzá elegendő aláírás, így 1981 óta egyformán járnak a svájci órák európai társaikéval.

... kivéve egy Waadt kantonbeli (francia nyelvterület) kis falut, La Forclaz-t, ahol a makacs lakosok úgy döntöttek, hogy ők bizony nem hajolnak meg semmilyen akarat előtt, ők bizony nem állítgatják az órákat, egyszóval bojkottálják a nyári időszámítást. Mert megtehetik. Elvégre az Alpok eldugott lejtőin a természet erői sokkal erőteljesebben befolyásolják az emberek életét, mint a nemzetközi környezet vagy a nemzetközi járatok.

Európa egyéb részein a nyári időszámítás máricus utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése