2014. augusztus 25., hétfő

Gyerekkórus Orbán Viktorral



A Zürichi Magyar Egyesület időről időre különböző programokra küld meghívót. Ezúttal a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertjére.

"Svájci körutunkat úgy terveztük, hogy napi 4-500 km-nél többet ne utazzunk. Ennek érdekében Erdélyben, Magyarországon és Németországban állomásozunk, fellépünk, megszállunk. Összlétszámunk: 141 gyermek, 9 kísérő, 3 ellátmányos valamint 6 sofőr."

Augusztus 14-én indult a csapat és csak 24-én, azaz tegnap érkezett haza, Erdélybe. Utolsó, zürichi koncertjük után már igencsak vágytak haza a lányok, akikkel beszélgettünk. Ugyanis ezt a koncertet semmiképpen sem szerettem volna kihagyni. Csupán annyit tudtam róla, hogy a Grossmünsterben, tehát Zürich egyik legnagyobb, központi templomában kerül megrendezésre, de ez elég is volt.

A villamoson már össze is futottam néhány magyar ismerőssel, akik közül az egyik egy kicsit aggódott, hogy nehogy félig üres legyen a templom, mert állítólag volt már rá példa, hogy egy koncertet nem hirdettek meg kellőképpen (ezt a nagykövetség honlapjára is feltették). Aggodalma azonnal elpárolgott, amikor kezdés előtt 15 perccel már félig tele volt a "nézőtér" és folyamatosan érkeztek újabbak. S valóban, mire elkezdődött a koncert, már nemhogy megtelt az összes pad, de még az állóhelyek is elkeltek.


Az első meglepetés akkor ért, amikor a koncert megnyitóbeszédében köszöntötték a közönség soraiban Orbán Viktor miniszterelnököt... Ezután a Zürichi Magyar Egyesület egyik vezetője mondott köszöntő beszédet, magyarul és németül (természetesen Schwitzerdütsch-ül). A kórusból az egyik kislány szintén tartott egy kis beszédet, sőt, ő minden dalt felkonferált, egy másik pedig mindezt megismételte németül.

Gyönyörűen énekeltek, mindenféle dalt, magyarul és különböző más nyelveken is. Beethoven Örömódájával nyitottak, énekeltek magyar népdalokat, katonadalokat, svájci, francia és spanyol népdalokat is. Végezetül a Szózat, a magyar és az erdélyi himnusz csendült fel, amit a magyar közönség természetszerűen állva fogadott, a külföldiek pedig követték a példát (mögöttünk pl. egy svájci és egy németül beszélő angol ült). Onnan lehetett tudni, hogy kik a külföldiek, hogy ki mikor tapsolt (a beszédeknél ill. a svájci népdalnál). A videóösszefoglaló itt nézhető meg.
 





A kórus egyébként most ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Zeneiskola nincs a településen (Szentegyházán, ami egyébként a legmagasabban fekvő település Hargitán a maga 860 méterével), a filharmónikusok amatőr zenészek. Az általános iskolai kórusból szépen gyorsan kinőtte magát a kórus, kezdetben a közelben, majd Erdély-szerte, Magyarországon, később Európában is ismertségre tettek szert. Fennállásuk 30 évében közel 800-szor léptek fel. A Parlamentben, sőt, a brüsszeli Európa Parlamentben is öregbítették már hírnevüket.

Érdekesség, hogy a turnék alatt kötelező a gyerekek számára útinaplót vezetni, naponta minimum 1 oldalnyi bejegyzéssel.

A kórus - többek között - a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány támogatásával és adományokból tud működni. A hangszereket többnyire a szülők veszik, bár az alapítvány is rendelkezik hangszerekkel. Koncertjeik többnyire ingyenesek, a kijáratnál azonban adományokat gyűjtenek. Ez alkalommal is így volt, Zürichben, ahol a szép kis festett láda szépen megtelt különböző címletű papírpénzekkel. Meg is érdemelték! Közel egy órán át énekeltek és igazán változatos volt a repertoár.





A koncert végén kicsit elvonta a figyelmet a gyerekekről Orbán Viktor (és Lázár János, ill. mindkettőjük felesége) jelenléte, a legtöbben őket fényképezték (szégyen-gyalázat, de még én is), míg a gyerekek díszsorfalat álltak a Grossmünster bejárata előtt. Nagyon szép látványt nyújtottak népviseletükben. Ahogy elterelődött a figyelem róluk és már mindenki kijött a templomból, a díszsorfal is felosztlott, a lányok is visszaváltoztak előadóművészből egyszerű kislányokká, akik egy kicsit fellélegezhettek, hogy hosszú turnéjuk utolsó - svájci - állomásán is túlvannak és lassan indulnak hazafelé. Akármennyire izgalmas és szép egy ilyen turné, azért sok izgalommal és utazással jár, nem is beszélve arról, hogy a buszban és tornatermekben alszanak közben (ennyi ember számára ki tudna szállást fizetni?).




Örülök, hogy hallhattam a Szentegyházi Gyermekfilharmónikusokat és további sok sikert kívánok nekik!

U.i.: A hazai sajtó így számol be Orbán Viktor svájci látogatásáról itt, itt és itt.

2 megjegyzés:

  1. A kötelező (?!) naplóíráshoz csak gratulálni tudok, biztos nagy élmény lehet.
    (Tudom, a lényeget ragadtam meg :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel magam is napló- vagy legalábbis blogíró ember vagyok, nem találom rossz ötletnek az írást. Később talán még hálásak is lesznek érte. :)

      A lányokkal beszélgetve kiderült, hogy nagy a vonzereje a kórusnak és egyébként is nagyon kedves, tisztelettudó, érdeklődő fiatalokról (általános iskolásokról) van szó. És ez a lényeg. :)

      Törlés