2014. június 10., kedd

Svájc nemzeti kutyája, a bernáthegyi

network.hu
Fotó innen

Néhány évvel ezelőtt az engelberi szánkópályán baktattunk lefelé - gyalogosan, mert a szezon még nem kezdődött meg, noha hó fedte a pályát. Nem voltunk egyedül, több kis csapat hozzánk hasonlóan ezt az utat választotta a hegyről lefelé. A pályát kisebb-nagyobb kanyarok tarkították, egy-egy nagyobb ívű hajtűkanyarral. Volt néhány fiatal az előttünk menő csapatban, akik úgy döntöttek, hogy a hegyoldalon lecsúszva az egyik kanyart levágják. Történetesen a társaságukban volt egy bernáthegyi kutya is, aki azonnal szolgálatba helyezte magát. Ahogy a lecsúszni szándékozó leült a hóba és elkezdett lefelé csúszni, rögtön odaszaladt hozzá és megpróbálta visszatartani. Nagyon érdekes jelenet volt.

Ha egy kicsit kutatunk az emlékeink között, biztos fel tudunk idézni egy képet, melyen egy bernáthegyi szerepel, nyakában apró hordóval. A történetünkben szereplő bernáthegyi nyakában nem lógott hordó, sőt, valójában egyik bernáthegyi nyakában sem lóg és nem is lógott soha. A hordós ötlet valószínűleg egy whiskey-reklámhoz készült, aztán be is ívódott az emberek emlékezetébe.

A bernáthegyi kutya, vagy ahogy németül hívják, Bernhardiner, a 17. század közepétől szerepel a híradásokban. Az olasz-svájci határon található Nagy Szent Bernát hágó (Grosser Sankt Bernardiner Pass) a Római Birodalom idején az egyik legfontosabb alpesi hágó volt, sőt maga Bonaparte Napóleon is itt kelt át az Alpokon 46.000 katonájával 1800 májusában. A hágó a nevét egy Bernhard von Aosta nevű báróról kapta, aki maga is szerzetes volt és aki 1050-ben kolostort és menedékházat hozott létre a hágón, 2.469 méter magasságban. Az itt élő szerzetesek tenyésztették ki - jó néhány évszázaddal később - a bernáthegyit kutyát, melynek származása tisztázatlan, azonban azt feltételezik, hogy a bernáthegyi őse a környékről származik (feltehetően alpesi masztiff), amit néhány generáció alatt nyerte el mai formáját.

A szerzetesek élelmet és menedéket nyújtottak a vándoroknak, kereskedőknek, kóbor lovagoknak, kutyák segítségével felkutatták és megmentették a hóban, ködben eltévedteket. Ezért a feladatra olyan kutyákat választottak ki, amelyek jól tűrték a hideget és a havat, nagy termetűek, erősek, hűségesek és értelmesek voltak. Hírüket Napóleon katonái vitték tovább Európa-szerte, akik közül sokan rászorultak a segítségükre. Az akkori híradásokban Barry-kutyaként (Barry-Hund) szerepeltek.  I. Barry ekkor kölyökkutya volt, és kiváló keresőösztöne már egész korán megmutatkozott. (Itt már látszik, hogy Barryről szóló történetek egy része csupán legenda, ugyanis hogy keresztelhették el Napóleon katonái a fajtát Barrynek, hogyha a valódi Barry, azaz I. Barry jó esetben is még csak kölyök volt akkortájt, ha egyáltalán megszületett). Én élnék a gyanúperrel, hogy a Barry-Hund nevet a derék francia katonák későbbi elbeszéléseikben a Szent Bernát hágó után használták a bernáthegyi megjelölésére, hiszen ott találkoztak vele. Erre persze sehol nem találtam utalást.

Fotó innen

Barry volt a leghíresebb, hovatovább legendás bernáthegyi. 1800-tól 1812-ig a menedékházban élt és élete során több, mint 40 embert mentett meg a fagyhaláltól. Kétségtelen, hogy a bernáthegyik jó híre nagyrészt neki köszönhető, noha a róla szóló történetek egy része nem bizonyítható, csupán legenda. Azóta mindig van egy Barry nevű kutya a menedékházban, ahol a mai napig tenyésztik a bernáthegyiket. Amikor I. Barry megöregedett, levitték Bernbe (de van más végről szóló történet is), ahol még két évig élt, mielőtt végelgyengülésben elpusztult. Halála után - 1815-ben - bekerült a berni természetrajzi múzeumba. 1923-ban felújították és a kor ízlésének megfelelően modernizálták kitömött változatát.

Most, halálának 200. évfordulóján állandó kiállítás nyílik, melyben a teljes történelmi háttérrel megismerkedhetnek a látogatók. Az azóta eltelt 200 évben több, mint 2.000-en köszönhetik életüket a soronkövetkező Barryknek és társainak. Ezen a linken található a kiállításhoz kapcsolódó nagyon szép, informatív és sok képet tartalmazó prospektus.

Fotó innen

Az első származási bizonyítványt a berni Heinrich Schumacher von Holligen állította ki kutyáiról 1867-ben.  1884. feburájában hozták létre a svájci törzskönyvet (Schweizerische Hundestammbuch - SHSB), amiben a legelső bejegyzés egy Leon nevű bernáthegyi volt, csakúgy, mint a további 28 kutya is. 1884. március 15-én alapították Baselben a Svájci Bernáthegyi Klubot (Schweizerische St. Bernhardsclub). 1887. június 2-án nyilvánították a bernáthegyit önálló fajtának és fajtajellemzőit is lefektették. Azóta a bernáthegyi kutya Svájc nemzeti kutyája

A felújított Barry-preparátum - ma már nem pont így néznek ki a bernáthegyik

Európában kevésbé, Amerikában inkább elterjedt fajtáról van szó. Svájcban kb. 600 példány él belőle, évente 100 kölyök születik. A Barry Alapítványnál idén márciusban pl. 12. Áruk igencsak borsos: 2.400 frankot kell letennie annak, aki közülük kíván választani, de még így is várólista van. Mivel nagytermetű kutyáról van szó, az élelmezése sem kis költség. 

Hiába, ha valaki Svájc egyik nemzeti jelképét, egy igazi nyugodt, szerethető, családbarát kutyát szeretne, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

1 megjegyzés:

  1. Én már jártam a múzeumban.Gyönyörűek a kutyák.Nagy tisztelet övezi ezeket a csodálatos kutyákat.

    VálaszTörlés