2014. június 2., hétfő

Locarno - Svájc legmelegebb városa



Nagyon szeretem Svájcban azt, hogy kis mérete ellenére 3 az 1-ben ország, azaz alig kell valamennyit utazni és máris olyan, mintha egy másik országban lennénk. Ez annak köszönhető, hogy az országhoz az egyes kantonok, mint önálló miniállamok az évszázadok során szép lassan csatlakoztak, attól függetlenük, hogy milyen nemzetiségű emberek lakták őket. Így alakult ki Svájc, ami kívülről ugyan egységes képet mutat, belülről azonban nagyobbak az eltérések a különböző nyelvi területek (sőt, esetenként az egyes kantonok) között, mint mondjuk egy svájci német és egy osztrák vagy német között.

Tessin kanton az Alpok déli oldalán fekszik, gyakorlatilag teljesen elvágva az ország többi részétől. Míg északon az Alpok képezi a határát, mindenhol máshol Olaszországgal határos. Tessin, vagy ahogy olaszul hívják Ticino, Svájc egyetlen olasz nyelvű kantonja. Stratégiailag fontos elhelyezkedése miatt állandó harcok folytak érte. A középkorban a Milánói Hercegség uralma alatt állt, de már az 1400-as évek elején Uri kanton kezdett el ezirányba terjeszkedni és meghódítani Ticinot. A terjeszkedés következő hulláma 1500-ban következett be, ekkor már 3 őskanton is összefogott (Uri, Schwyz és Nidwalden) és elfoglalták Bellinzonát (Ticino mai fővárosa), valamint a Riviérát. A harmadik és egyben utolsó hullámban már az összes kanton részt vett. 1798-ban Napoleonnak köszönhetően szűnt meg Ticinoban a német (svájci német) uralom, aztán néhány évvel később, 1803-ban önként csatlakozott a Svájci Államszövetséghez.

Az Alpokon északról délre átkelve az ember tényleg egy más világba csöppen. Akár a kanyargós hágókon, akár alagúton, a déli oldalon kibukkanva azonnal érezhető, hogy megérkeztünk (Ticino reklámspot itt). Még ha alig 15 perce borús, esős idő is volt az északi oldalon, délen, Ticinoban szinte garantáltan napsütés fogadja a látogatót. Ticinoban mindig szép idő van, a németben külön szót is használnak rá (Sonnenstube der Schweiz). A növényzet ennek megfelelően mediterrán, pálmák, agavék, ciprusok, füge- és olajfák, szőlőlugasok zöldellnek buján mindenfelé. Az építészet és a mentalitás is teljesen más, talán csak a tisztaság, ami Svájcra emlékeztet, no meg az, hogy mindenhol tökéletes némettudással fogadtak.

Ezúttal Locarnoban szálltunk meg, az ország legmelegebb, legtöbb, átlagosan 2.300 napsütéses órával büszkélkedő (ez kb. Szeged vagy Pécs értékeihez hasonló) és 190 méteres tengerszint feletti magasságával Svájc legalacsonyabban fekvő városában. A Lago Maggiore tó partján fekszik, a Maggio folyó deltájánál, és nem mellesleg Ticino második legnagyobb városa, 22.000 lakossal. Már a Római Birodalom idején is kedvelt nyaralóhely volt, de mai ismertségét az 1925-ös Locarnoi Békekonferenciának köszönheti.

A vonatról leszállva dús, mediterrán növényzetű környezet fogadott minket, buja összevisszaságban. Az óváros gyalogosan is könnyűszerrel bejárahtó, az állomástól kb. 5 perc alatt el lehet jutni a Piazza Grande-ra, a főtérre, Locarno egyik fő nevezetességére. Árkádos házak veszik körbe, és a tér egyik oldalán szinte minden árkád alatt étterem, kávézó található. 1946 óta minden év augusztusában itt kerül megrendezésre Locarnoi Nemzetközi Filmfesztivál, mely a Velencei, Moszkvai, Cannes-i és Karlovy Vary-i Filmfesztivál után a világ legrégebbi nemzetközi filmfesztiváljai közé tartozik. 10 nap alatt több száz filmet vetítenek le egy 26x14 méteres óriási vetítővászonra. A filmfesztivál anyagi jelentőségét egy 2005-ös számítás bizonyítja, melyből kiderül, hogy a közel 2 hét alatt 12-13 millió frank kerül elköltésre a városban és a régióban, ami a fesztivál költségvetésével egybevetve 10 millió frankos hasznot jelent.

A vasútállomásról kilépve
Piazza Grande nappal
Piazza Grande este
File:Piazza-Grande.jpg
Fotó innen
Piazza Grande, ha az állomás felől közelítünk felé
Háttérben a hegy, amire siklóval, majd kabinos felvonóval, legvégül libegővel lehet feljutni


Egyenesen továbbhaladva, a teret átszelve egyszercsak egy nagy körforgalomnál találtuk magunkat, jobb oldalunkon a Castello Visconteo, a milánói Visconti család egykori rezidenciája. A vár legrégebbi részei 998-ból származnak, akkor még erődítményként funkcionáltak és a Visconti család építtette tovább az 1200-as évektől kezdődően, amikor fennhatóságukat a Lago Maggiore északi felére is kiterjesztették. Ma már csupán kb. ötödakkora, mint egykor volt és a fennmaradt épület nagy része is a 15-16. században épült. Most archeológiai múzeumnak ad otthont, de privát rendezvényekre, akár esküvőkre is kibérelhető.




A hajóállomásról indul egy turisztikai kisvasút, ami 30 percen át kanyarog a város fő- és mellékútjain, helyenként az óváros szűk kis utcácskáin keresztül. Úgy gondoltuk, hogy így biztos nem hagyunk ki semmit és nem is csalódtunk benne. Az idegenvezetés olasz, német és francia nyelven zajlott és valóban eljutottunk olyan helyekre is, ahová egyébként nem sétáltunk volna el magunktól. 


A város felől ilyen a part

Így jutottunk el egy olyan térre, melynek közepén hatalmas szökőkút áll. Ezt egy honfitársuknak köszönheti a város, aki Mexikóban ezüstöt találva meggazdagodott és hazatérve ezt a kutat emelte városának.


A park, ahol a kaszinó is található, a hajóállomás és a Piazza Grande között található. Csodaszép növényzete lélegzetelállító. A park szélén híres zenészek, zenekarok kézlenyomata található, így többek között Sting, Joe Cocker, az R.E.M. vagy a Roxette is.





Talán a legismertebb nevezetessége a városnak a hegyoldalon, az aprócska Orselino településen,  egy sziklára épült Madonna del Sasso templom, ami egyben egy kapucinus kolostor is. 1480-ban Mária ezen a helyen jelent meg egy Bartolomeo nevű szerzetesnek. Ezen látomás nyomán épült néhány évvel később egy kápolna, majd ezt bővítették tovább, templommal, kolostorral. Jelenlegi állapotát a 19. században nyerte el. Az idők során jelentős zarándokhellyé vált, nem utolsósorban különleges fekvése miatt. A kolostorból gyönyörű kilátás nyílik Locarnora, a környező hegyekre és a Lago Maggiore tóra. Gyalog is fel lehet kaptatni idáig, de a kényelmesebbek a siklót is választhatják.

A vezető - talán levegőzik







Innen kabinos felvonóval mentünk tovább, az 1.340 méter magasan fekvő Cardadahoz. A felvonó tágas, szédítően gyors, meredeken megy és a nagy szintkülönbség ellenére csupán néhány tartóoszlopa van. Felérkezvén balra indulva a játszótér (óriás hinta) után egy modern kilátóplatform található, ahonnan az egész völgy belátható.




A felvonótól jobbra rögtön egy lábmasszírozós mezítlábas ösvény fogadott, ennek sem tudtunk ellenállni, azonnal ledobtuk a bakancsot, zoknit és jól végigmentünk rajta. Nem mondom, hogy annyira kellemes volt, de az élmény feltétlenül érdekes és kipróbálásra érdemes. 



Ha több időnk lett volna, akkor Locarnoban megnéztük volna a Falconeria-t is, ahol naponta kétszer (11 és 15 órakor) tartanak ragadozó-madár bemutatót.

További látványosság a városban, amit szintén nem láttunk, a kamélia park. Több mint 500 féle kamélia található itt, melyek nem egy időben virágoznak. Minden tavasszal (idén április elején) megrendezik a kamélia ünnepet, ahol több mint 1.000 féle kamélia látható, ezzel Európa legjelentősebb kamélia kiállításának számít. Különlegessége abban is rejlik, hogy természetes élőhelyükön, a mediterrán tóparton csodálhatók meg a virágok. A városban több helyen virágoznak még, mi is találkoztunk vele. Egyébként számos más virág is pompázik és illatozik Locarnoban. A pálmákra rózsákat és egy általam nem ismert fehér apró virágú, nagyon illatos növényt futtatnak fel, amik csodás látvánnyal és bódító illatottal vonják magukra a figyelmet.





A napot természetesen pizzával és salátával zártuk, de előtte a hajóállomásnál még isteni finom - laktózmentes - fagyit ettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése