2014. március 20., csütörtök

Üdvözlet Miss Schweiz-tól

Svájcban azt - is - szeretem, hogy kicsi, sok program van és ezeken a programokon nincsenek olyan rengetegen, hogy ne lehessen élvezni őket. A mai történet ugyan nem program, de egy olyan különlegesség, ami máshol tömegeket vonzott volna.

Ma spontán módon csöppentem bele a "lehetőségbe". Először is arra lettünk figyelmesek, miközben a Manor emeleti éttermében ebédeltünk, hogy kisebbfajta tömeg gyűlt össze az utcán, a Schild áruház felé irányítva fényképezőgépeiket. Jobban megnézve az áruház bejáratát megláttuk, hogy egy szalag van előtte. Kisvártatva fürdőruhás lányok csoportja lépett ki az áruházból és állt meg a szalag mögött. Hivatásos fotósok is voltak, körbefényképezték őket, aztán eltűntek (mivel közben azért ebédeltünk, nem láttuk, hogy kifelé vagy befelé mentek). Nem sokkal később fürdőruház, ámde edzőcipős fiúk jelentek meg ugyanott. Itt már gyanús volt, hogy nem modellekről van szó, mert voltak pocakosabbak is. Aztán egyszercsak elkezdtek rohanni, de pont az épület mögé kanyarodtak be, ezért nem láttuk, hogy hová.



Quelle: AZ
Fotó innen

Quelle: AZ
Fotó innen


Ezzel befejezettnek tekintettük a "műsort". Még egy furcsaság volt, hogy az áruházból gurulós ruhaállványon Schildes szatyrokat toltak ki, ugyanabba az irányba, amerre a futók mentek. Most a hírekből tudtam meg, hogy az S. Oliver üzletig kellett futni és az elsőként érkező egy 500 frankos csekket kapott. Mivel azonban kevesebben vettek részt, mint ahányan jelentkeztek, szinte minden résztvevő kapott vásárlási utalványt. A város lányai közül csupán 9-an, a fiúk közül pedig 13-an éreztek elég bátorságot ahhoz, hogy félmeztelenül fussanak a belvárosban ezért a nyereményért.

Innentől azonban már semmi különös nem történt, folytattuk ebédünket és még sétáltunk egy kicsit. Aztán a sétálóutcán megint volt egy kis fennforgás. Ma nyílt meg az S. Oliver üzlete és ez alkalomból 10% kedvezménnyel lehetett vásárolni. Ezt hirdették nagy betűkkel. Ez annyira nem fogott meg, a névre szóló 20%-os kedvezményre jogosító kupont is kidobtam a napokban. Csak az volt furcsa, hogy fiúk csapatosan mennek be. Ez azért fura, mert az S. Oliverbe azért inkább lányok, asszonyok járnak. A bejáratnál megállítótábla hirdette, hogy a jelenlegi szépségkirálynővel, Dominique Rinderknechttel lehet fényképezkedni. Aha, hát ezért a sok fiú!


Bementem, megnéztem, kijöttem. Aztán nem bírtam magammal, úgy gondoltam, a blog számára megörökíttetem magam vele. Csak ketten vártak előttem, így szinte azonnal sorra kerültem. Meg is történt a fényképezkedés, de sajnos túl nagy a különbség kettőnk között (és az a legkevesebb, hogy milyen kicsi voltam mellette), nem az én javamra, így ennek publikálásától eltekintek. Azonban kértem tőle egy külön autogramot, Magyarország számára (szegénynek jó hosszú neve van és szépen ki is írja, úgyhogy a dedikálás kicsit lassan haladt). Íme:  

Grüssli für Ungarn
Herzlich 
Dominique Rinderknecht


1 megjegyzés: