2014. január 12., vasárnap

Winterthur - múzeumlátogatás

Bejegyzés a vendégkönyvből

Az idei év első múzeumlátogatásán vagyunk túl. Winterthurban, a Gewerbemuseum-ban nyílt december 1-jén 2 új kiállítás (belépőjegy 8 frank, 16 év alatt ingyenes). Az ember (én) nem is gondolná, hogy milyen témákból lehet látványos, átfogó és élvezhető kiállítást készíteni. Ebben az esetben a bőrről van szó - a kiállítás neve Skin to Skin. Minden, amit a bőrről tudni kell és tudni lehet, megtalálható itt. 


A bőr a legnagyobb érzékszervünk, területe kb. 2 m2, súlya 10 kg. Legvékonyabb a szemhéjon, ahol csupán 0,1 mm vékony, a legvastagabb pedig a talpunkon, ahol 5 mm-nyi. Cm2-enként átlagosan 200 fájdalmat érzékelő idegvégződés van, hideget 12, meleget pedig 2 receptor érzékel ekkora felületen. A teljes bőrfelületen kb. 3 millió izzadságmirigyünk van, amik a hőháztartásunkért felelnek.


5 hónapos baba kezének viaszból készült mása

Mivel az emberi testről van szó, igencsak bizarr dolgokkal, információval is találkoztunk. Itt tudtuk meg, hogy a 15-18. században az emberből nyert "anyagokat" is használtak gyógyítási céllal - és ez nem számított különlegességnek. A patikustól emberi vért, zsírt és bőrt is lehetett venni. A bőrnek fájdalomcsillapító hatást tulajdonítottak - elsősorban szülés közben, de arthritis esetén is - és kisebb darabokban lehetett kapni. Emberi bőrt tartalmazó amulettek is léteztek. A bőrt a hóhérok szolgáltatták, akiknek kvázi monopóliumuk volt ezek értékesítésére.


De nem ez volt az emberi bőr egyetlen "felhasználási területe". Bármilyen morbid, de könyvkötésre is használták, még a 20. század elején is. A világ könyvtáraiban jelentős mennyiségű ilyen könyv található, melyek szakmai elnevezése angolul "anthropodermic bibliopegy". Néhány önéletrajznál a "főszereplő" bőrébe kötötték be a könyvet, de a bőrkötésű könyvek többsége orvosi tartalmú, pl. Hippocrates összes műveinek 2. kiadása.


Ehhez a témakörhöz tartozik az ujjlenyomatok kérdése is, ami a daktiloszkópia tudományágához tartozik. Közismert, hogy nem létezik 2 egyforma ujjlenyomat. Először 1877-ben használták a tenyérlenyomatokat az indiai kolóniákon a nyugdíjvisszaélések kiküszöbölésére. Az itt elért sikerek alapján 1894-ben Angliában bevezették a kriminológiai célú ujjlenyomatok azonosítási rendszerét, majd 1902-ben fogtak el ez alapján bűnözőt. Nagy visszahangja volt világszerte az ujjlenyomat alapján történő azonosítás 1907-es magyarországi sikeres alkalmazásának (infó a Wikipedian).

Nekem nagyon tetszettek a dél-afrikai Nandipha Mntambo alkotásai, aki tehénbőrt formáz női test különböző pózaiban (általában saját maga a modell).





Itt kapott helyet a kicsit korábban, de szintén június 9-ig tartó tetováló kiállítás is, ami nem kevesebb meglepetéssel szolgált, mint az emberi bőrrel kapcsolatos. Bemutatják a tetoválás múltját, történelmi hátterét, különböző korokban és kultúrákban betöltött szerepét.




A fenti képen egy tetoválópad látható, de kiállítottak rengeteg tetováláshoz használt eszközt is, a legprimitívebbektől (tövis, faág, csont, teknőspáncél stb.) a strasszköves modernig. Az eszközök nem változtak lényegesen az évszázadok során. Az egyetlen nagy lépést az elektromosság felhasználása jelentette a 20. század elején, ami új tetoválási technikák alkalmazását és új minták létrehozását tette lehetővé. Az elektromos motor a tű ritmusos fel-le mozgását teszi lehetővé, ami gyengédebb és biztosabb munkavégzést tesz lehetővé. Ez a tetoválandó alany számára is kisebb fájdalommal jár.

Engem meglepett, hogy a múlt század első felében milyen tetoválások készültek, nőkre is. Német nyelvű cikk a kiállításról itt.

Herbert Hoffmannn tetováló saját készítésű fotója
Maud Stevens Wagner - tetoválónő

Új Zélandon a  maoriknál jellemző volt az arc tetoválása (tulajdonképpen felmetszése, melynek során barázdákat ejtettek az arcon), mely a családi állapotról, hovatartozásról és a közösségben betölttött szerepről tájékozatott, de a személy különleges képességeiről is hírt adott. Az arc minden része bizonyos információnak volt fenntartva. A homlok közepén pl. csupán néhány ember hordott jelet - ez a magas státusz jele volt. A férfiak egész arcukon tetoválhatták magukat, a nők csak az állukon. Miután hosszú ideig be volt tilva, most újra reneszánszát éli a "ta moko".


Wahine tā moko
Fotó innen

A kiállítás június 9-ig látogatható, jó szívvel ajánlom.

A földszinten egy jelentős óragyűjtemény található, az 1907-ben született Konrad Kellenberger gyűjteménye. A legrégebbi óra 1600-ból származik, de minden évszázadból láthatók itt - 11 különböző kategóriába sorolt - órák. 







A legfelső szinten a város "Material Archiv"-ja van, amit igazából nem is tudok lefordítani. Az ilyen jellegű gyűjtemények a 19. század 2. felében alakultak a párizsi és londoni világkiállítások hatására. Ezeken mutatták be a különböző anyagokat, félkész és kész termékeket azzal a céllal, hogy a szakmai közönséget tájékoztassák és képezzék a lehetőségekről. A legtöbb ilyen gyűjtemény azonban már a 20. század elején részben vagy teljesen megszűnt, így a winterthuri is, ami 2009-ben újra megnyílt és bárki által látogatható, sőt, elektronikus adatbázis is kapcsolódik hozzá (materialarchiv.ch).







Csoportokat is szívesen látnak, óvodás kortól kezdve, de a szomszédos főiskoláról érkezők is hasznos információkat találnak minden elképzelhető anyagról és annak felhasználási lehetőségeiről. Rengeteg videó film is megtekinthető különböző gyártási technológiákról (mi a japán kések kézi gyártásáról szóló 23 perces filmet néztük meg).

A nap megkoronázásaként pedig betértünk egy vegetáriánus étterembe, a Tibits-be. Nagyon hangulatos, büfé-jellegű, a kiválasztott ételeket a pénztárnál kell leméretni és kifizetni. Ilyen finom vegetáriánus ételteket még nem ettem és a választék is bőséges. Több városban is található Svájcban Tibits, Winterthur mellett Baselben, Bernben és Zürichben is. Az árak - itteni pénztárcához mérve - megfizethetőek. 10 dkg étel 4,2 frank, édességből pedig 3,3 (elvitelre pedig csak 2,8). Igazán versenyképes árak, nagyon finom ételekért.


2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a tippet és az írást is.
    :)
    Kinek a pap, kinek a papné, nekem a tetoválás nem jön be. Pláne ilyen mennyiségben, mint a képeken. Nem gondoltam, hogy ilyen régi hagyományai vannak.

    Az órák nagy kedvenceim, nekem is van pár darab, igaz nem ennyire, csak a múlt század elejéről valók. Ezek itt gyönyörűek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok kifejezetten tetoválás-párti, de a története, háttere nagyon érdekes.

      Svájcban van jó pár óragyár és múzeum, lubickolhatsz az élvezetekben! :) Azért az a múlt század eleji óra sem mai darab! :)

      Törlés