2014. január 16., csütörtök

Fantasztikus hang - Ira May

Már 5 évesen énekesnő szeretett volna lenni. Elvégezte a bázeli zeneakadénia klasszikus ének kurzusát és a bázeli jazziskolát. Otthon édesanyja (így ő is) operákat hallgatott, apja pedig az afro-amerikai zene teljes spektrumával ismertette meg. Az iskolai kórusban együtt énekelt Baschi-val (szintén bázeli popénekes). 15 évesen részt vett - egy akkor még újdonságnak számító - casting showban (Musicstar), de már a 2. körben kiesett. Most 25 éves, kereskedelmi végzettséget is szerzett, mivel sem az operaéneklésben, sem a klasszikus jazzben nem látta a maga útját és végre felfedezték, mégpedig egy bázeli rapper, Black Tiger kezdeményezésére létrejött projekt (1 city, 1 song) kapcsán.

A rapper a leghosszabb rap-track-et akarta elkészíteni, amit valaha is játszottak az országos rádióban. 148-an énekelnek rajta, 11 gyártó és 8 DJ 32 különböző beatjére. Itt azonnal felfigyeltek Irára, még ebben a tömegben is kitűnt elképesztő hangja (mondjuk a rapperekre egyébként sem a szép hang a jellemző, így nem volt könnyű kitűnni, de ő bármilyen mezőnyben feltűnő lenne). Ira (eredeti nevén Iris Bösiger) a legutolsó az 1 óra 23 perces mega-tracken.



Ez az első kiadott dala és őszre várható a teljes album. Egyébként nemcsak tanfasztikusan énekel, hanem dalait is maga szerzi, így végre a saját stílusát (soul, hip-hop és R&B között valahol) képviseli, amivel szívesen áll a nagyközönség elé. Cikk itt és itt.

Hangját Amy Winehouse-éhoz és Lauryn Hill-éhez hasonlítják. Nem tudok betelni vele ...




2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ugye?! Szerintem is! Remélem, be fog futni, a maga stílusában és nem kommercializálódik ...

      Törlés