2013. december 9., hétfő

Kórus

Az éneklés mindig is az életem része volt. Na nem mintha olyan különlegesen szép hangom lenne, mert nincs, de nem éneklek hamisan, hamar megjegyzem a dallamokat ill. ráérzek a dallamvezetésre. És nem utolsósorban szeretek énekelni.

Óvodában Forrai Katalin zenepedagógus foglalkozott velünk, állítólag még lemezfelvétel is készült a részvételünkkel. Az általános iskolában pedig mindig alig vártam, hogy megkapjam a tankönyveket és az első az ének könyv volt, amit szépen át is lapoztunk anyuval közösen és az általunk ismert dalokat el is énekeltük. Felső tagozatban pedig csatlakoztam az iskolai kórushoz. Énektanárom Tarnai Kiss László volt, igaz, csak az utolsó 1-2 évben.

Teljesen megfeledkeztem róla (utólag toldom ide be), hogy általánosban furulyázni is tanultam 3 vagy 4 évig, és ehhez hozzátartozott a szolfézs is, vagyis a zene más módon is ívódott belém.

Aztán jött egy jó nagy szünet, ami nem jelenti azt, hogy ne énekeltem volna - csak úgy, bármit, bármikor. Akár az időjárásjelentés dallamát. Szerencsére a családom elég jól tolerálja, kivéve Bogit, aki időnként rámszól, ha az utcán énekelgetek, hogy térjek észhez, utcán vagyunk! :)

Aztán egyszercsak Viki, aki a blogom alapján keresett meg, amikor kiköltözni készültek, megkérdezte, hogy ismerek-e kórust a környéken. Nem ismertem, sőt, az interneten utánanézve nem is találtam, csak férfikórust. Aztán ideköltöztek a közelünkbe, teltek a hónapok, s egyszercsak jött a hírrel, hogy az ő településükön a női kórus tagokat keres. Nem volt kérdés, hogy megyek-e.

Az első alkalomra azonban nem tudott eljönni (sajnos azóta is sokszor nem tud), így egyedül mentem. A helyi iskola zenetermében vannak a próbák. Az iskola előtt egy csoport idős nénit pillantottam meg. Töredelmesen bevallom, hogy egy pillanatra megtorpantam és kis híján visszafordultam, mert erre nem számítottam. Persze nincs semmi jelentősége, hogy milyen idősek, de valahogy mégis meglepődtem. Az átlagéletkor ugyanis 65 év körül lehet, a legidősebb néni (Cordula) 82 éves. A karvezető most ünnepelte 60. születésnapját.

Hezitálásom hamar elpárolgott, amikor kiderült, hogy mennyire örülnek érkezésemnek! Hát még, miután megtudták, hogy az altban énekelek. A 18-20 fős kórusból ugyanis velem együtt 4-en énekeljük az alsó szólamot.

Repertoárunk az egyházi énekektől a Nabucco-n keresztül a Legyen mindenhol béke (Überall soll Frieden sein) c. dalig mindent magában foglal. Nem egy kifejezetten profi kórus, de azért végül mindig összeáll a gyönyörűen csengő 3 szólam vagy éppen egy kánon.

Nem sokkal a csatlakozásom után egy keresztelőre kapott felkérést a kórus, ahol ezen kívül az aktuális istentisztelet témáit is zenei aláfestéssel nyomatékosítottuk.

A legstresszesebb az egész kórusban az érkezés, ilyenkor ugyanis mindenkit név szerint, kézfogással illik köszönteni. Egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni a neveket. Mindig várják, hogy mondjam, aztán kisegítenek, ha nem megy. Néhány héttel ezelőtt rájöttem egy trükkre. Ilyenkor már mindenkinek a kezében van a kottákat tartalmazó dossziéja, aminek a gerincére fel van írva a nevük. Ha nem jut eszembe, már nézem is a dossziét, ők pedig látva a mozdulatomat, szépen mutatják, hogy el tudjam olvasni. :) Egyikük elmondta, hogy neki is nehézséget okozott a nevek megjegyzése, ezért ő azt csinálta, hogy minden alkalommal felírt három nevet, ahogy a sorban jöttek és azon a héten azt a hármat memorizálta. Én arra gondoltam, hogy kinézet alapján próbálok memorizálni. El is kezdtem a szélsővel: rövid haj, szemüveg ... majd tovább vittem a tekintetemet ... mindenki rövid hajú, szemüveges ... Ez nem vált be. :)

A korosztálynak megfelelően sajnos vannak időnként szomorú hírek, hogy pl. valaki kórházba került, de a 3-4 hetes melegebb éghajlaton eltöltött nyaralások sem ritkák.

Az elején, amikor megtudták, hogy magyar vagyok, rögtön jöttek a magyar vonatkozású kapcsolatok. Egyiküknek a férje magyar, másikuk barátnőjének Magyarországon van háza. Legutóbb az, akinek magyar a férje, mondta, hogy másnap beiglit készül sütni, és megkérdezte, hogy mit csináljon, hogy ne nyíljon ki ... Hát, én még életemben nem sütöttem beiglit, de megnyugtattam, hogy ilyen a legjobb háznál is előfordul, ne aggódjon. Aztán következő héten kaptam kóstolót is - szép lett, idén nem nyílt ki.

A kórus, vagyis a Verein (egyesület) vezetője nemrég - ismételten - elmondta, hogy mennyire örülnek, hogy ott vagyok és ráadásul minden alkalommal, lelkiismeretesen járok és hogyha szeretném, örömmel felvesznek az egyesületbe. Azt hiszem, ez már megtiszteltetésnek minősül. :)

Az éneklésen kívül nyelvgyakorlásnak és közösségi életnek sem rossz a kórus, és ebből gondolom, bármelyik Verein. A "hivatalos" nyelv persze a Schwitzerdütsch, de ha kifejezetten velem beszél valaki, akkor azt németül teszi. A svájci németül énekelt dalok sem kis kihívást jelentenek (itt jön jól, hogy a dallamot hamar meg tudom jegyzeni).

Összességében örök hála Vikinek a kórusért, nélküle megmaradtam volna az itthoni és az utcai dudorászás terén!

2 megjegyzés:

  1. Szeptemberben költöztünk ki Svájcba, és az első dolgom volt egy kórust keresni :) A mi falunkban vegyeskar van. Életkor, akárcsak nálatok, és az érkezéskor a köszönés-név-kézfogás nálam is gondot jelent (és itt nincs név a dosszién), de nagyon kedvesek, türelmesek, elnézőek. Én ugyan a szopránt erősítem (persze itt is szopránból vannak a legtöbben), de azért így is nagyon örülnek nekem: már az összes szóló dallamba (itt nem divat a szólót sem egyedül énekelni, hanem ketten-hárman) berakott a karnagy. Nálunk is még futnak a magyar vonatkozások, és ígértem egy magyar vegyeskari művet is (azt hiszem Bárdos Csillagvirágja lesz). Én sajnos németül sem beszélek, így mindenki (aki tud) angolul jön hozzám, és ha van lehetőség, tolmácsolnak is nekem. Német-nem tudásom ellenére pedig érdekes módon, a német nyelvű dalokat könnyedén éneklem, míg a svájci németet... beletörik a bicskám.
    Szóval apró eltérésekkel, de én is írhattam volna ugyanezt! És ajánlom minden énekelni kedvelőnek, hogy keressen egy helyi kórust, nagyon sokat dob a beilleszkedésen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, h megerősíted a leírtakat! Azon túl, h szeretek énekelni, a valódi üzenet valóban az, h nagyban segíti a beilleszkedést egy egyesület, akár kórus, akár más. És ha látják, h az itteni élet részese próbálsz lenni, nagyon befogadóak. Nekem már kilátásban van egy meghívás is, a magyar férjhez, h tudjon végre magyarul beszélni (otthon már nincs kihez menni). :)

      Remélem, jól érzitek itt magatokat!

      Törlés