2013. november 19., kedd

Nemzetközi férfinap

Ma reggel a rádióból értesültem a neves napról. November 19-e a férfiak nemzetközi napja. Nem csoda, hogy még nem annyira közismert, mint a nőnap, hiszen 1999-ben rendezték meg először Trinidad és Tobagoban, az ENSZ támogatásával, Magyarországon pedig csak 2009 óta rendeznek a férfinaphoz köthető rendezvényeket.

A Wikipédia a következőket írja a nemzetközi férfinap céljairól:

"A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
A férfiak minden nap áldozatot vállalnak a munkahelyükön, mint férj és apa helyt állnak családjukban. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat. Az elmúlt tíz évben különféle módon tartottak nemzetközi férfinapot, többek között nyilvános szemináriumok, iskolai rendezvények, rádió- és tévéprogramok formájában. Ünnepelték templomokban, békés kiállításokon, felvonulásokon. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk."

Forrás és bővebb infó itt

Ahogy - a fenti, 10.000 férfi megkérdezésével készült - német közvéleménykutatás eredménye is mutatja, a férfiaknak talán nehezebb ma a dolguk, mint 50 évvel ezelőtt. A nők elvárása feléjük ugyanis kettős. Az anyagi és fizikai biztonságot nyújtani tudó alfahímet, ill. az ezzel ellentétes, kedves, megértő, házias, magára adó férfit egy személyben szeretnék megkapni. A fenti kép ugyan nem ezt mutatja, hanem néhány olyan adatot, amit talán nem is gondolnánk. Pl. 74%-uk dühös lesz attól, hogy a nők nem mondják meg, hogy pontosan mit is akarnak. 67%-uk szeretne ott lenni gyermekük születésénél, 63%-uk pedig hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra. 51%-uk szívesen belebújna George Clooney bőrébe egy napra, 40%-uk már volt kolléganőbe szerelmes, de 39%-ukat lelombozza, ha egy nő érdeklődik az ezotéria iránt (hű, mekkora hátrányom van!:) ). Viszont 34%-uk szexinek találja az ápolónőket és 20%-uk irigyli a nőket, amiért nincs teljesítménykényszerük szex közben.

Visszatérve a reggeli háttérrádiózáshoz, ott tartottam, hogy bemondták, hogy ma van a férfiak napja, majd arra lettem figyelmes, hogy a Männer sind Schweine (Ausnahmen gibt's leider keine. In jedem Mann steckt doch immer ein Schwein ...), azaz A férfiak disznók című dalt játszák. A dal végén a férfi műsorvezetők jót szórakoztak, hogy a Die Ärzte nevű együttes talán egy kicsit túlságosan is őszinte volt ...



Hát, boldog férfinapot! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése