2013. november 1., péntek

Madame Tussaud (Marie Grosholtz) is svájci

 Fájl:Madame Tussaud, age 42.jpg

Ki ne hallotta volna Madame Tussaud nevét, a róla elnevezett panoptikum kapcsán? És Marie Grosholtz-ét? 

Madame Tussaud Anna Marie-ként látta meg a napvilágot 1761-ben, Strasbourgban. Apja német katona volt, aki még Marie születése előtt meghalt. Anyja Bernbe költözött lányával (volt még 3 fia is, akik - nem bizonyíthatóan - a svájci gárda tagjai voltak), ahol dr. Curtius házvezetőnője lett. Egyes források szerint nem elképzelhetetlen, hogy valójában ő volt Marie édesapja. Mindenesetre igen közel álltak egymáshoz, Marie is svájci állampolgár lett (Svájcban természetesen svájcinak tekintik őt) és megtanulta tőle a viaszszobrászatot is. Dr. Curtius igencsak járatos volt ebben, tanítványai számára anatómiai modelleket készített, privát vevői számára pedig miniatűr erotikus jeleneteket.

Dr. Curtius híre eljutott a francia udvarba is, ahol akkortájt XVI. Lajos uralkodott. A tőle kapott meghívásnak köszönhetően a család 1767 körül Párizsba költözött, ahol 1770-ben nyitották meg első kiállításukat. Marie 1778-ban készítette el első önálló viaszfiguráját, Rousseau-ról, a híres filozófusról, majd Voltaire-ről is. Rendkívül tehetséges volt, könnyen emlékezetébe tudta vésni az emberek arcvonásait, sokakat ez alapján formázott meg. Ha lehetősége nyílt rá, skicceket készített, ugyanis a viaszfigurákat megszokott, jellemző környezetükben állították ki. Másik módszer a mintavétel volt. 

Kiállításuk a francia forradalom ideje alatt vált igazán népszerűvé. Gyorsan követték az eseményeket, az aktuálisan fontos figurák néhány nap, 1-2 hét alatt már kiállításra kerültek. Tehetsége (és talán a család diplomáciai érzéke) miatt sok híres ember megfordult náluk, sőt, a királyi udvarba is bekerült, mint a király hugának, Elizabeth hercegnőnek művészeti oktatója. A francia forradalom 1789-es kitörése után mint királypártiakat őket is bebörtönözték és guillotine általi halál várt rájuk, de a börtönben kiderült, hogy híres viaszszobrász, így megmenekült, ugyanis azt a feladatot kapta, hogy a kivégzés bizonyítékául örökítse meg a lefejezett hírességket, köztük XVI. Lajost és Maria Antoinette-et is. Ők lettek leghíresebb modelljei.

Fotó innen

Bibliothèque
Fotó innen
1795-ben ment hozzá Fracois Tussaud-hoz. Az elsőszülött kislányuk meghalt, majd 2 egészséges fiúnak adott életet, akik átvették munkásságát. A család 1802-ben Londonban költözött és vándorkiállítóként éltek. Csak 1835-ben, a Baker Street-en nyitotta meg első önálló kiállítását.  1838-ban megírta emlékiratait. 1842-ben elkészítette saját arcmását, mely a múzeum bejáratánál ma is látható. Marie Tussaud 1850. április 16-án Londonban álmában halt meg, 88 évet élt. Múzeuma ma is a leglátogatottabbak közé tartozik, sőt, ma már a világ több pontján nyílt Madame Tussaud panoptikum. Európában Londonon kívül Amszterdamban, Bécsben, Berlinben és Blackpoolban, de Amerikában is 5 városban, Ázsiában 6 helyen és Ausztráliában Sydney-ben.

Ha valaki a történelem iránt is érdeklődik, jó szívvel ajánlom Michelle Moran Madame Tussaud - A francia forradalom regénye című történelmi könyvét. Marie Grosholtz elbeszélésén keresztül mutatja be saját sorsát ill. a forradalom eseményeit.


Források itt, itt (németül) és itt (angolul).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése