2013. szeptember 23., hétfő

slow Up ...



Nem rontottam el, ez a helyes neve ennek a mozgalomnak, ami 2000-ben indult. Olyan nevet kerestek neki, amit az ország minden pontján megértenek (értsd: mind a 4 nyelven, vagyis okosan egy 5. nyelvet, az angolt választották). A slowUp tulajdonképpen a slow down, pleasure up összevonásából keletkezett és azt jelenti, hogy lassíts le és élvezd az életet. Ezt úgy kívánják elérni, hogy az ország kiválasztott vonzó és nagyjából sík pontjain kb. 30 km-nyi utat elzárnak a forgalom elől - a motorizált forgalom elől, hogy a biciklisek, deszkások, gördeszkások és gyalogosok szabadon közlekedhessenek rajta. Emellé vonzó programokat is szerveznek, számos szponzor bevonásával. Számos sátor, program, nyeremény várja látogatókat. A slowUp védett márka, a minőséget és az azonos színvonalat egy döntőbizottság garantálja.


Amíg a gyerekek ugrálnak, a szülők lazítanak

Ezen a hétvégén a Zürisee déli partján, Rapperswil környékén volt slowUp rendezvény. Az időjárás fantasztikus, késő őszi volt, talán ennek is köszönhető, hogy a városka zsúfolásig tele volt mindenféle kétkerekűvel. A helyszínen bérelni is lehetett őket. Sajnos a különlegesebbeket nem sikerült lefényképeznem, de a hagyományos bicikliken kívül láttunk tandemet, katonait, régimódit, lépőpedálosat és fekvő modellt is. A gyerekeket hol a felnőtt kerékpárhoz csatolható gyerekkerékpárral, hol a babakocsiként is funkcionáló fedett vontatmányban, esetleg a kerékpár elején lévő nagyméretű csomagtartóban vitték.




Katonai kerékpár - fotó innen

Fotó innen
Fotó innen

Amsterdam-Bici x Famiglia-Clicca x Ingrandirla
Fotó innen
Ez nagyon gyakori módja a kisebb gyerekek szállításának - Fotó innen
Fotó innen

Idén már az ország 18 pontján rendeztek ilyen autómentes napot, melyek népszerűsége évről évre nő. Rengetegen vesznek részt rajtuk, mint ahogy tegnap erről személyesen is meggyőződhettünk. Folyamatosan hömpölyögtek a biciklisek a városba, fiatalok, öregek, sportosak és súlyosabbak, tényleg mindenféle ember. Az volt az érzésem, hogy Magyarországon összesen nincs annyi bicikli, mint itt ebben a kisvárosban. 

Ezen a linken korábbi rendezvények fotóit és kisfilmjeit lehet megnézni.

A Rapperswilben készített fényképekből ízelítő a fényképes blogomon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése