2013. augusztus 26., hétfő

Tina Turner esküvője

Tina Turner Hochzeit Juli
Giorgio Armani tervezte ruha, Swarowski kristályokkal - fotó innen

Ez a bizonyos esemény igazából már akkor visszhangot keltett, amikor Tina Turner barátnője, Oprah Winfrey is megérkezett a ceremóniára, de előtte még körülnézett Zürichben és szeretett volna megnézni, esetleg megvásárolni egy 35 ezer frankos krokodilbőr táskát, aminek az eredménye, következménye egy jó kis rasszizmusozásos/kövérezős botrány lett. Lásd korábbi bejegyzésem a témában itt.

Na de nem is ez a téma, hanem maga az esküvő, amire elég nagy diszkréció mellett, 2013. július 21-én került sor, Küsnachtban. A menyasszony 73 éves, az vőlegény Erwin Bach 57. 27 éve élnek együtt, úgy tűnik, boldogságban. Már néhány nappal korábban megtörtént a világi esküvő, az egyházi ceremóniát pedig buddhista hagyományok szerint tartották meg.

Kicsi, szűk körű rendezvényt terveztek (120 meghívót küldtek ki a család és a barátok számára). Az előkészületek már több mint 1 héttel korábban megkezdődtek, ekkor a házasulandók átköltöztek egy luxushotelbe (The Golder Grand), hogy ők is nyugodtan készülhessenek, kipihenten álljanak az "oltár" elé. Tina Turner azonban minden nap hazalátogatott, hogy ellenőrizze a munkálatokat. Hollandiából 70 ezer szál rózsát rendeltek a dekorációhoz. A menyasszony kérésére a hölgyvendégek fehér, a férfiak fekete ruhát viseltek, hogy a dekoráció jól érvényesüljön. DJ Bobo (aki ugyebár svájci) volt az egyetlen férfivendég, aki fehérben jelent meg. A vendégek is virággal lepték meg az ifjú párt: estefelé egy helikopterből rózsaszirmokat szóró helikopter jelent meg a ház fölött és borította be a környéket az illatos szirmokkal. A szomszéd szerint az első dal Frank Sinatra "My Way" című száma volt, majd Bryan Adams énekelte élőben az "All for love" című számot.

A rendőrség lezárta az utcát, a kíváncsiskodók és a rajongók csak kordon mögül kukucskálhattak és reménykedhettek, hogy meglátják Tina Turnert, esetleg a neves vendégek közül valakit. Mostanáig nem láttak napvilágot képek a rendezvényről, Tina Turner azonban maga hozott nyilvánosságra néhányat és beszélt is a nagy napról - Oprah Winfrey showjában.

Itt a svájci televízió beszámolója. 

Cikk az esküvőről itt, itt, itt és itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése