2013. augusztus 18., vasárnap

Homokszobrok és Hundertwasser


Idén 15. alkalommal került sor Rorschachban a Nemzetközi Homokszobor Fesztiválra. A Bodensee partján készültek az alkotások, 1 héten keresztül. Az érdeklődők figyelemmel kísérhették, hogy egy kupac homokból hogyan készül el a - nyugodtan mondhatjuk - igazi műalkotás. Az idei év mottója: "Mindig van nagyobb vagy kisebb nálad, még az istenek és a hangyák is tudták ezt".

A 8 homokszobor a mai naptól szeptember 8-ig várja a látogatókat. Hogy az időjárás viszontagságainak hogyan fognak ellenállni, arról fogalmam sincs, mert szabad téren, minden fedél nélkül állnak a vízparton. Igaz, se a szobrok mérete, se azok mennyisége nem közelíti meg a Belgiumban rendezett homokszobor kiállításét, mely a világon a legnagyobb, 150 alkotással, de így is nagyon érdekes és egyedülálló élményt nyújtott a megtekintésük. 






Utána még sétáltunk egy kicsit a városban (Rorschach), ami egy közel 9 ezer lakosú kisváros. Egy kicsit szedett-vedett, elég sok csúnya épületet is láttunk, de a régi, középkori épületek, illetve a tóparttól följebb lévő villák nagyon szépek voltak. Ilyen sok gyönyörű kaput pedig még sehol sem láttam.





Csupán 5 km-rel arrébb pedig van egy Hundertwasser ház Staad-ban. Funkcióját tekintve: általában múzeum, azaz 5 frank ellenében be lehet menni és megnézni belülről is. Aki szereti ezt a stílust, annak érdemes megtapasztalnia, hogy milyen egy Hundertwasser-féle belső tér hangulata, színvilága, terei. Egyébként pedig szabadon kibérelhető családi, céges vagy zenés rendezvényekre. 350 fő befogadására alkalmas.







Ezen az épületen is megfigyelhető a Hundertwasserre jellemző összes stílusjegy: aranyozott hagymakupolák, élénk színek, lendületes vonalak, szabálytalan ablakok, egyenetlen padló, színes kerámiaoszlopok és zöld tető.

1 megjegyzés: