2013. augusztus 13., kedd

Elkezdődött az iskola

Augusztus elsején 4. évünket kezdtük meg Svájcban. Bogi pedig a 3. iskoláját. 6. osztályban, amibe 2 évvel ezelőtt is járt, csak épp akkor még nemzetközi iskolában tanult, angolul. Most svájci iskolában, németül. Az átmenetet a nyelvi előkészítő integrációs osztály jelentette. Vagyis ez az első alkalom, hogy nem nemzetközi összetételű az osztály, hanem svájci osztálytársai vannak. Na persze ez nem azt jelenti, hogy csupa echte svájciról van szó. A bemutatkozáskor kiderült, hogy nagyon sok vegyes házasságból született gyerek van, de az osztálynévsorból is egyértelműen látszik, hogy hány külföldi hangzású név van. Viszont Bogi az egyetlen, aki (még) nem beszéli a svájci dialektust. Attól tartok, óhatatlanul rá fog ragadni. A korábbi német tanárnő még visszajár Bogihoz, amíg a többieknek német órája van (mint otthon a magyar), addig Bogi a nyelvtudását fogja csiszolni.

Az első napon megkapták a tankönyveket. Igen, nem kellett tankönyvcsomagot vásárolnunk - a tankönyveket év elején kiosztják, év végén pedig beszedik. A belső borítón van egy kis karton, olyasmi, mint a könytárakban. Ezen minden korábbi tulajdonos (használó) neve rajta van, ill. az átvétel és a leadás dátuma is. Munkafüzeteket is kaptak, ezek természetesen újak, hiszen írnak beléjük. Ezen kívül tollat, ceruzát, vonalzót, radírt, ragasztót, egy fémdobozos színes ceruza készletet (Caran d'Ache, svájci gyártmány) és füzeteket is kaptak. 

Külön kis füzetke van a hiányzások bejelentésére. Az előre nyomtatott bejelentőlapot a szülő kitölti (betegség, szabadság, egyéb), aláírja, de szükséges a tanár és az iskolavezető aláírása is. Szülői kérésre negyedévenként fél nap jár a gyerekeknek - közvetlenül szünet előtt vagy után.

Fogászati kontrollhoz is van egy füzet, ugyanúgy, mint Magyarországon, csak épp itt kötelező a résztvétel. Minden tanévhez tartozik egy oldalpár. Az egyiken a fogsor, amin a fogorvos bejelöli, hogy mit látott (tömés, gyökérkezelés, húzás), a másikon az információk a szájhigiénéről és az esetleges kezelések szükségességéről. Dátum, aláírás, pecsét. Ennek az oldalnak a széle perforált, a fogorvos tépi le (majd küldi tovább a helyileg illetékes hivatalnak, hogy kifizessék a munkáját).

Az első nap körbevezették az elsősöket (6.-osokat) az iskolaépületben és volt egy énekóra is. Egy kicsit meglepődtem, hiszen otthon népdalokat tanultunk és emlékszem, mindig nagyon vártam a tankönyveket, és elsőként az ének könyvet kerestem ki belőle. Anyuval végigénekeltük, amiket ismertünk belőle. Itt első órán egy Adele és egy Xavier Naidoo dalt (Dieser Weg) énekeltek, a szöveget fénymásolva megkapták.

Bogi kezdeti félelme, aggodalma a 2. nap után eltűnőben van, még senki nem harapta le a fejét és a tanárok is kedvesek. Azt mondja, hogy nagyjából mindent megért. Ma úgy jött haza, hogy tetszett neki a földrajz óra. Remélem, hogy ez így is marad!

A tanítás 7.30-kor kezdődik, kelés 6-kor. Hm, egy kicsit sokkoló, így a nyári szünet után, no meg az előző 3 év után, amikor elegendő volt 7-kor kelni. De ezt is meg fogjuk szokni ...

5 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jól közelítik meg a művészeti tárgyak oktatását. Főleg, majd kamaszkorban lesz ennek jelentősége.
    :)
    Az én emlékeimben gyakran visszatér az a jelenet, amikor nem tudtak bennünket fegyelmezni énekórán.
    Ezzel szemben itt soha nem volt ilyen.
    Az is igaz, hogy nem tanultak népdalt, de nagy kedvvel szerkesztettek kíséretet egy-egy pop számhoz.
    A rajzóra is hasonlóan működik.
    A cél az érdeklődés felkeltése és nem az elrettentés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos, hogy ma már még távolabb áll egy gyerek lelkivilágától egy népdal (legalábbis egy kamaszétól), mint 30 évvel ezelőtt. Az ének dosszié borítóját is maguknak tervezik, Bogi szívesen csinálja.

      Törlés
  2. Mar augusztus 1-en kezdodik a suli?

    Gratulalok az eddigi evekhez es sok sikert kivanok nektek tovabbra is, Szilvi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az iskola aug. 12-én kezdődött. KÖszönjük a jókívánságokat, Karina!

      Törlés
  3. Nekünk a felső tagozatban egyre több lett a projekt feladat. Egy-egy ilyen munkára gyakorta több jegyet is kaptak, mert több tárgyat foglalt magába.
    Ilyen feladat közben tanulták meg pl. a Power Point használatát, szinte észrevétlenül.
    Bizton állítom, hogy nem volt olyan gyerek, aki ne élvezte volna ezeket a feladatokat.

    VálaszTörlés