2013. június 15., szombat

Art Basel - Beszámoló



A múltkori elméleti bemutatás után következzék a személyes beszámoló. A kiállítás meglátogatása két nagy tanulsággal szolgállt számomra.

  1. Az egyik, hogy nem árt jó fizikai kondícióban lenni. Én 5 órán keresztül bolyongtam a mindenféle alkotás között, nem kis távolságot megtéve.
  2. A másik, hogy bármilyen művészeti alkotás fényképen, filmen, egyéb módon való megtekintése semmilyen módon nem fogható a személyes élményhez. Ezek a művek igazából csak így hatnak, jelenlétükkel, méretükkel, közelségükkel, formáikkal, színeikkel, szagukkal. De így személyesen viszont nagyon.

Én sajnos felkészületlenül mentem. Egy óra után telítődtem és lelkileg, érzelmileg túlcsordulttá váltam, bevallom, a sírás kerülgetett, majd mire ebből nagyjából regenerálódtam, fizikailag dőltem ki.

A belépőjegyért való sorbanállást szerencsére megúsztam, annak ellenére, hogy a honlapon ajánlották az online jegyvásárlást, amivel nem éltem. Viszont a pályaudvar melletti villamosmegállóban a szervezők felállítottak egy információs pavilont, amiben jegyet is lehetett vásárolni. Csak egy ember állt előttem a "sorban". Rögtön felvilágosítást is kaptam, hogy hányas villamosra szálljak fel.





A kiállítás helyszínén azonban óriási tömeg várt sorára, ill. jegyre. Rendőrök, fegyveres őrök és fotósok is voltak jócskán. A beléptető kapu előtt odajött hozzám egy fegyveres őr, hogy adjam le a ruhatárban a fényképezőgépet, nem vihetem be. Nem tudom, hogy szúrta ki a gépet a nagy tömegben. Így hát a sok bőrönd mellé bekerült a fényképezőgépem is. Bent azonban az az érzésem támadt, hogy én voltam az egyetlen, aki nem vihette be, mert szinte mindenki fényképezett. Még szerencse, hogy a mai telefonokkal már egész jó minőségű és nagy mennyiségű fényképet lehet készíteni, mert különben nagyon morcos lettem volna.


Ha jobban megnézzük, a bejárat előtt hosszan kígyózik a sor
Egy rendőr vegyül a nép közé
A kísérő programok, jól látható helyen, meg egy rendőrautó
Néhány fotós, a kiállítás előtti szabad téren

A Messe Basel, vagyis a kiállítási csarnok a legnagyobb és a legfontosabb Svájcban, de a világon is a legjelentősebbek közé tartozik. 141 ezer m2 kiállítási területe van, melyből 83 m2 több szintes pavilonok felállítására is alkalmas. Egyszóval valóban hatalmas és tágas, egy nagy - a teljes területet megtöltő - kiállítás esetén az ember tényleg lejárja a lábát.

A kiállítás jelentőségére való tekintettel a szokásosnál is nemzetközibb volt a villamos utazóközönsége és természetesen a kiállítás látogatói is. Elegáns, tehetős hölgyek és urak, bohém, művész figurák és diákok egyaránt megtalálhatóak voltak közöttük. Minden egyes stand, ill alkotás mellett elhelyeztek egy leírást is az alkotóról és az alkotásról, hogy jobban megismerjük a művészt, motivációját, üzenetét, amiből az érdeklődők vihettek magukkal.

A látottakat illetően: nagyon nehéz lenne röviden összefoglalni az 5 órányi élményt, a 306 galéria által kiállított többezer alkotást. Voltak furák (nem nevezném művészetnek, de még csak alkotásnak sem őket), aprók, hatalmasak, szürkék, harsogóan színesek, egyszerűek és bonyolultak, játékosak és elgondolkodtatóak, megmosolyogtatók és nyomasztóak is.

Egy kb. 20 m2-nyi standon az egyetlen alkotás pl. egy - a plafonról a padlóra vetített - gázrózsa pár volt, címe Blue Gas Eyes...

A méret illusztrálására




Ez volt az egyik kedvencem, itt töltekeztem. Ugyan első ránézésre nem tűnik különlegesnek Rob Pruitt alkotása, a rengeteg arc mindegyike más és más hangulatot fejez ki, egyedi és egyszerűségében is nagyon bájos és kifejező.

Untitled (Open Wide) - Piotr Uklanski
In Silence - Chiharu Shiota - Minden alkalommal újra el kell készíteni ezt a pókháló-szerű projektet


Ennek a címe Speed Limit, Francois Curlet az alkotója. A vetítésen egy férfi látható, aki egy sportkocsiból kialakított halottaskocsit vezet. A kocsi szintén része az alkotásnak (a tolókocsis hölgy nem, ő egy néző, de vele együtt még bizarrabb az összkép). A Harold és Maud c. film ihlette, melyben a főszereplőt nagyon foglalkoztatja a halál és egy magánál 60 évvel idősebb hölgyet vesz el feleségül. Az alkotás (installáció?) egy borderline személyiségen és egy hibrid (sportautóból halottaskocsi) keresztül próbálja bemutatni az élet és halál, normalitás és abnormalitás, hősiesség és lemondás közötti határt. Na, ettől sem dobódtam fel.





Chen Zhen installációjának a címe Purification Room. Ellentétben azzal, hogy a régészek a föld alól ássák ki régebbi korok emlékeit, ő azt mutatja meg, hogy a mai kor tárgyi emlékei hogy fognak előkerülni a jövőben. Minden szürke, monochrome és nyomasztó, noha a művész a terápiás hatású sterilizálást kívánja ezzel megjeleníteni. Szintén nem vidám téma. Engem inkább egy árvíz utáni helyzetre emlékeztet, amikor mindent iszap borít be ...

A legnyomasztóbb azonban egy dokumentum film volt, Johann Grimonprez The Shadow World című filmje. Egy fegyverkereskedő és a New York Times egy háborús tudósítója beszámolói révén betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé.

Néhány bájosabb, vidámabb darab következett ezek után:







No meg 3 Picasso festmény (közülük egy): 


A mellékkiállítások közül csak a szomszédságban lévő Swiss Design Award kiállítást néztem meg. Ott csak néhány látogató lézengett, igaz, nem is volt annyira látványos, mint a fő produkció, az Art Basel.

Fotók nagy mennyiségben itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése