2013. április 8., hétfő

Mulhouse - Vasúti múzeum



Mulhouse-i piaci bevásárlásunkat ezúttal a vasúti múzeum (Cité du Train) meglátogatásával kötöttük össze.

Tavaly már megnéztük a "testvérét", az autó múzeumot, ahol látogatásunkkor kombi-jegyet vettünk, mellyel a 2 múzeum együtt kedvezőbb áron lágogatható - ha jól emlékszem, 1 hónapon belül. Sajnos úgy alakult az élet, hogy nem jutottunk vissza Mulhouse-ba 1 hónapon belül, pont lejárt a belépő, mivre észbekaptunk.

Ám ami késik, nem múlik! Feltétlenül megéri elmenni a múzeumba, szerintem azoknak is, akik nem vonat-rajongók. Engem pl. különösebben nem hoznak lázba a mozdonyok, de ezt a kiállítást úgy csinálták meg, hogy belépéskor az ember mintha visszacsöppent volna a gőzmozdonyok megjelenésének hőskorába. 

Az első kiállítócsarnokban érdekes félhomály és a korabeli vasútállomások hangkavalkádja fogadott. Minden vonat mellett a hozzá kapcsolódó hang jöttek a hangszórókból, beszélgetés, a gőzmozdony szuszogása, vonatok jövés-menésének a zaja, egyszóval, mintha egy valódi, élő vasútállomáson lennénk úgy 150 évvel ezelőtt.

A múzeum létrehozásának gondolata 1940-ben, a Párizsi Világkiállításának lezárása után született meg. Sokáig keresgéltek megfelelő helyet hozzá Párizsban, sikertelenül. A következő években aztán a vasúttársaság sokkal inkább a jövőjével volt elfoglalva, mint múltjával, így egy kicsit háttérbe szorult a téma, egészen 1961-ig. Ekkor került újra szóba a régi, megőrzött járművek (mozdonyok és vasúti kocsik) újbóli összeszerelése és kiállítása. A megoldást Mulhouse városanyújtotta, egy megfelelő terület felajánlásával. 1969-ben mondták ki a múzeum ottani létrehozására az áment és 1971-ben megnyitotta kapuit a múzeum, ami 13 gőzmozdony befogadására volt alkalmas. Időközben elkezdtek egy nagyobb, modernebb épületet építeni a kiállítás számára, amit 5 évvel később adtak át. A gyűjtemény, a restaurált mozdonyok, vasúti kocsik száma egyre nőtt, így az új épület is kicisnek bizonyult, ezért újabb épülettel toldották meg a már meglévőt. Az 1983-ban megnyitott 2. ütem csarnokával együtt 150 év vasúttörténetének teljes keresztmetszete megtekinthető egy helyen - a gőzmozdonyoktól kezdve a villanyvasutakon át, az áru- és személyszállítás, a háborús vasúti kocsik, és persze a modern, szupergyors vonatok is. A 2. csarnok azonban korántsem ért el olyan látogatottságot, mint a gőzmozdonyokat bemutató 1., ezért 2009-ben óriási átalakításba kezdtek azzal az elhatározással, hogy Európa legjobb vasúti múzeumát hozzák létre - erre példa nélkül állóan nagy összeget, 8,6 millió eurót szántak. Átstrukturálták az egész kiállítást, 2 fő témakör köré csoportosítva azt. 

A 2011. áprilisában megnyílt új kiállítás egyik témaköre a "Train trail", a másik a "Platform of history" (ötletes fordítást szívesen fogadok). Az első (télen fűtött, nyáron légkondicionált) csarnokban  6.000 m2-en látható 27 mozdony, ill. vontatmány élethű környezetbe beágyazva, élethű hangokkal mespékelve. A legtöbb mellett tv is található, amit vasúti ülésekből, vagy várótermi székekből lehet nézni, és ami az adott vonat történetének egy szakaszát ismerteti korabeli filmek segítségével. Ha ez még nem lenne elegendő befogadnivaló, 6 téma köré csoportosították a látnivalókat: 1. holiday train (vasutak nyaraláskor), 2. railways and mountins (hegyi vasutak), 3. official trains (ezek az államfők és egyéb nagy emberek szállítására használt speciális, luxus vonatok), 4. railways and war (vasutak és háború - itt pl. egy oldalára fektetett mozdony és egy tankot szállító vasúti kocsi is látható), 5. railways workers (vasúti dolgozók), 6. jurney (utazás - a luxus hálókocsiktól a 4. osztáylú fapadosig)




A másik csarnok kronológiai sorrendben mutatja be a vonatokat - szám szerint 60-at - 1844-től napjainkig, 8 témakörben. A történet - és a kiállítás - a gőzmozdonyokkal kezdődik, azok működési elvét is bemutatva. Szakértők kedvéért: egy1949-ben épült és 1961-ig üzemeltetett  232 U1-es típusú gőzmozdonyt óránként egyszer beüzemelnek (de mivel meg van emelve, nem megy sehová), és megcsodálhatjuk, ahogy forognak a kerekek, egyre gyorsabban és gyorsabban zakatolva, majd hogyan állnak meg, nagy csikorgással. Egy 232 Baltic típusú, 1911-ben épült gőzmozdony pedig félbe van vágva, hogy belülről is megcsodálható legyen a gőzmozdony működési elve.

Dampflokomotive Typ 232 „Baltic“ - 3.1102
Fotó innen
Pacific Chapelon 3.1192 a leghíresebb francia mozdony, 130 km/h sebességével 1930-ban igazi sztárnak számított, ráadásul a fogyasztását is megfelezték. Ezt a mozdonyt egy szerelőakna fölött helyezték el, alá lehet sétálni és alulról megtekinteni.



A régi gőzmozdonyok lenyűgöző méretűek! Az ember egyszerűen eltörpül mellettük (lásd középső kép, alább), hiszen némelyiknek a kereke embermagasságú és a hosszuk is irdatlan.


 

A kiállítást a TGV zárja. Egy szimulátorban több kameraállásból is megtekinthető a 2007-es sebességrekord, melynek során 574,8 km/h sebességre gyorsítottak fel a TGV-vel.



A múzeum honlapja többnyelvű, sok-sok információval, de a sajtóanyagban egy dokumentumban található meg minden, így nem kell ide-oda navigálni. A honlap nagyon informatív, többek között egy audio-guide is letölthető róla, mp3 formátumban.

A hét minden napján látogatható, 10-17 óra között. Az odajutást ez a tájékoztató segíti.

Tippek: 
1. Vigyázat, az ember az első csarnokban hajlamos azt hinni, hogy annyi a kiállítás! Nekünk összesen csupán 1,5 óránk volt, amiről tudtuk, hogy elég szűk, de talán elég. Azonban majdnem az egészet az első csarnokban töltöttük, nem tudván, hogy van még egy, annál is nagyobb csarnok.
2. A 2. csarnok nem fűtött, így hideg időben elég hideg van bent is.
3. Érdemes megnézni, hogy mikor vannak speciális programok, kinti bemutatók.
4. Ha valaki több időt tölt a környéken, feltétlenül látogassa meg az autómúzeumot is (Cité de l'Atomobile).  Belépőjegy a 2 múzeumba együtt olcsóbb.
5. Shop és étterem is található a múzeumban, bár az étterem korábban zár.

8 megjegyzés:

  1. Amikor Baselben laktunk, szerettem volna oda is eljutni, sajnos nem jött össze, így még jobban sajnálom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ugyanaz, mint a személyes látogatás, de a honlapon videók is vannak...

      Törlés
  2. Ellátogatunk majd ide is, ha Domi nagyobb lesz...
    Egyszerű dolgom lesz, hála neked, csak írok egy listát, mit érdemes megnézni...többnyire a blogodról!;)

    VálaszTörlés
  3. Hú, ez nagyon jó.
    :)
    Mi is el fogunk menni. Nem is értem, akik azt mondják, hogy Svájc unalmas. Elég sokat nézegetem az ilyen-olyan jellegű kirándulóhely oldalakat, de nem érek a végére, mindig akad valami új.
    Még ezzel sem találkoztam.
    Köszi.
    Milyen piac van Mulhouse-ban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kis mulasztást kell pótolnom: Mulhouse Franciaországban van... nem messze Baseltől. Klasszikus piaca van, fedett csarnokkal, ahol többnyire hús- és tejtermékek, sajtok, pékáru kapható és kinti fedetlen résszel, rengeteg zöldséggel, gyümölccsel. Ezen kívül egyfajta "kínai" piac jellegű része is van, főleg a helyi arabok számára (fejfedők, kendők, ruhák, cipők, fűszerek). Délután 3-kor is tart még, igaz, addigra a halas már bezárt.

      Törlés
  4. Köszönöm az információt. Voltunk már ott, de a piacról nem tudtam.
    Legközelebb megnézem. Szeretem a klasszikus piacokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bővebb infó az alábbi linkeken:

      http://www.tourisme-mulhouse.com/de/markt-von-mulhouse.html
      http://www.tourisme-mulhouse.com/images/stories/telechargements/Dpliant%20March%20RectoVerso.pdf

      A parkolás igazi kihívás, arra készülj fel! :) És koldusok is vannak, amitől már teljesen elszoktam...

      Törlés