2013. március 6., szerda

Trópusok a télben


Már olyan régóta tart a hideg és a szürkeség, nagyon vágytunk egy kis melegre, meg napsütésre. Az eredeti terv szerint mindkettőben részünk lett volna ma: a wolhuseni Tropenhaus biztosította volna a meleget, majd a Titlis hegycsúcsa a ködtenger fölötti napsütést. A 2.-ról azonban végül lemondtunk, az ugyanis megér egy egész napos kirándulást és a felvonózás sem kis költség, kár egy rövidke napsütésért és Európa legmagasabban fekvő függőhídján való átkelésérrt annyit kiadni.

Wolhusen egy kis település Luzerntől nem messze. A kórház parkolójával közös parkolóban megálltunk - rögtön némi izgalmat jelentett, hogy a parkolóautomata elnyelte a pénzünket, ellenben parkolójegyet nem volt szíves adni (viszont némi hekkelés hatására visszaadta az elnyelt aprót). Parkolójegy nélkül mégsem maradhattunk, így elzarándokoltunk a másik parkoló-egység automatájához, hogy legálisan tartózkodhassuk a helyszínen.


Némi séta után érkeztünk meg a tájba illeszkedő, íves vonalú üvegházhoz, melynek belseje igazi trópusi növényvilágot és egy éttermet rejt magában. Nagy volt a kontraszt a kinti fagy és a benti páradús hőség között, de néhány perc alatt akklimatizálódtunk és rendkívül jól éreztük magunkat a melegben. Na és az illatok! Mindannyian úgy éreztük, hogy ilyen környezetben simán el tudnánk tölteni az életünket. Mi több, ha nekem állást ajánlottak volna, hogy maradjak ott gyomlálni, száraz leveleket szedegetni, locsolni, habozás nélkül azonnal elfogadtam volna.

A fákon tömött sorokban, nagy fürtökben lógott a banán, meg a papaya, ill. gigantikus méretű citromot is láttunk. Érik a kakaó és a bors is. A fő üvegházban található egy étterem a pálmafák árnyékában, ide sokan járnak a környékről, nemcsak azok, akik megfáradtak a trópusi üvegház meglátogatása után. A szomszédos üvegházban termesztik azokat a trópusi növényeket, amiket helyben meg lehet venni, ill. amiből az étterem konyháján főznek. Néhány tyúkot is tartanak, így a tojás is bio és friss.




6 mini-kiállítás is látható az üvegházban, téma-szigeteknek nevezik őket. Az egyik vetítéssel egybekötött, és a fenntarthatóságról szól. Pl. egy nőt követ a kamera, meg a műsorvezető és kommentálja, hogy amit a bevásárlókosárba tesz a nő, az jó-e és ha igen, miért (szezonális gyümölcs, közelről szállítják, termesztéséhez nem kell sok víz, bio stb.). Vagy hogy mindennapi döntéseink mennyiben és hogyan befolyásolják a fenntarthatóságot. Egy másik mini-kiállítás a trópusok által nyújtott termékekkel ismertet meg. Azt is nagyon személetesen mutatja, hogy egyes élelmiszerek előállításához mennyi víz szükséges. Itt tudtam meg, hogy egy átlagos svájci a főzéshez, mosáshoz, tisztálkodáshoz (tehát a háztartásban) naponta 162 liter vizet használ, de ha azt is beleszámítják, hogy mindazoknak a termékeknek az előállításához, amit megeszünk, megiszunk, használunk, mennyi víz szükséges, fejenként és naponta 4.000 liter jön ki!


1 kg eperhez pl. 276 liter szükséges, ami nem tűnik túl soknak, de Spanyolország Huelva régiójának Coto de Donana nemzeti parkja már kezd kiszáradni, mivel az epertermelők - gyakran illegális eszközökkel - kiszivattyúzzák a vizet, a talajvizet is az eperföldek öntözéséhez - csak azért, hogy télen is ehessünk epret (angol nyelvű írás erről a témáról itt).

1 kg marhahúshoz 15.500 liter víz szükséges! Korábban a tehenek csupán legeltek, ma azonban olyan takarmányt kapnak, amit részben a szubtrópusi övezetben termesztenek (pl. szója), ahol nincs elegendő csapadék hozzá, tehát öntözni szükséges, részben olyan nagy mennyiségre van szükség, hogy 3 milliárd ember étkeztetéséhez lenne elegendő, amit a szarvasmarhák elfogyasztanak.

Közelről megnézhettük, sőt, megfoghattuk, hogy milyen a gyapot, mielőtt pamut lesz belőle.


A bejáratnál trópusi termékeket, könyveket, bio-pamutból készült pólókat és Body-shop termékeket lehet vásárolni. Egy kis kóstoló is volt csillaggyümölcsből (karambola), papayából és házi készítésű csípős kencékből.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése