2013. március 21., csütörtök

Idegenben otthonosan


Fotó innen

Expat-nek (expatriot) hívják azokat a munkavállalókat, jellemzően vezető beosztásban dolgozókat, akik cégük más országbeli irodájában dolgoznak kiküldetésben. Ezek a kiküldetések mindig meghatározott időre, 2-3 évre szólnak. A kiküldetés az egész család részére szól (persze a család döntése, hogy együtt maradnak-e és követik-e azt, aki kint dolgozni fog), ami azt jelenti, hogy míg a kiküldött (általában a férj, de előfordul, hogy a feleség) változatlanul ugyanannál a cégnél, csak más országban dolgozik (vagyis nagyjából ismeri a körülményeket, az embereket, noha sok újdonság van számára is), a család többi tagjának teljes mértékben elölről kell kezdenie mindent. Ez a helyzet annyiban különbözik a hagyományos külföldi munkavállalástól, hogy mindig meghatározott időre szól és a családok általában nem is terveznek tovább maradni. Innentől aztán 3 út vezet tovább: a szerződés lejárta után vissza a hazába, szerződéshosszabbítással tovább maradni, ill. új szerződéssel másik országban munkát vállalni. Ez szintén bonyolult téma, külön posztot érdemelne.

A rendelkezésre álló 2-3 év alatt teljesen új életet felépíteni - nyelvet jól megtanulni, jól működő kapcsolatokat, barátságokat kialakítani, megismerni az ország kultúráját, viselkedési normáit, felfedezni, hogy mit merre találunk - igencsak szűken és nem teljeskörűen lehet.

Az üzleti nyelv és a munkakapcsolatok megkönnyítik a dolgozó fél beilleszkedését, a partner azonban ott áll egyedül. Sokszor nem ismeri a helyi nyelvet, ha igen, akkor sem biztos, hogy kellő magabiztossággal és tökéllyel beszéli ahhoz, hogy ő is munkát találjon saját szakterületén, sőt, talán munkavállalási engedélye sincs az adott országban, így elég elszigeteltté válik. Vannak, akik ezt a "kényszerpihenőt" gyerekvállalásra használják, ami még inkább elszigeteltté teszi őket. Az idegen országban ugyanis nincsenek ott a rokonok, a barátok, a munkatársak - nincs kit felhívni, meglátogatni, nincs kivel beszélgetni (lássuk be, a Skype csak kis részben tudja a személyes találkozásokat kiváltani).

Mit lehet ilyenkor tenni? Ezt a kérdést járta egy kicsit körbe a Migros magazin mostani száma, 4 különböző országból érkezett, különböző érdeklődési körű nővel készült interjúja révén. Érdekes, hogy ezt az újságot nem szoktam olvasni, most teljesen véletlenül hoztam el egy példányt belőle (ingyenes kiadványról van szó). 

Svájc gyönyörű és élhető ország, az emberek - a felszínen - kedvesek, de zárkózottak. Valahol olvastam, hogy minél több külföldi érkezik az országba, annál inkább a hagyományaik és a dialektusuk felé fordulnak, így próbálván megőrizni önazonosságukat. Nem lehet könnyű ez egy olyan országban, ahol már 24% a külföldiek aránya. Ez a magas arány azonban lehetőséget is rejt a külföldiek számára - egy másik külföldivel sokkal könnyebb kapcsolatot kialakítani, ugyanis ő ugyanúgy otthonhagyta rokonait, barátait, és ezt az űrt szeretné kitölteni.

Egy biztos, és ezt saját tapasztalatból tudom, a dolgozó nők által hőn áhított "semmittevés" egyáltalán nem semmittevés, ráadásul sokkal nagyobb lelki megpróbáltatást jelent. A felszabaduló idővel valamit kezdeni kell, mégpedig értelmes dolgot. Önkéntelenül is elkezd az ember az önmegvalósításon gondolkodni, belefog olyan dolgokba, amikhez addig nem volt ideje, de szívesen csinálta volna. Elkezd azon gondolkodni, hogy minek van értelme és minek nincs, mi az ő saját értéke? Amíg az ember dolgozik, a munkahely, a pozíció, a fizetés meghatározza valamilyen módon az értéket (no nem az ember valójának értékét, de mégis egyfajta értékmérő). Amint azonban ez megszűnik, előtérbe kerülünk mi magunk, az, hogy milyen értéket tudunk magunkból előbányászni.

Az egyik interjúalany pl. kínai származású, de Angliában nőtt fel, bankban dolgozott, amikor az egész részlegét áthelyezték Angliából Svájcba. Neki igazán nem volt nagy a változás, hiszen reggel felkelt, a régi kollégáival együtt dolgozott, utána elment velük valahová iszogatni, hazament, tévét nézett, majd lefeküdt, Jó sok év eltelt, mire rájött, hogy az angolon kívül egy szót sem beszélt más nyelven. Aztán eljött az ideje, amikor úgy érezte, az élet ennél többet kell hogy nyújtson. Számos dolog érdekelte, szeretett volna megismerkedni velük, de mindenhol csak hosszú tanfolyamokra bukkant. Saját kíváncsiságát úgy elégítette ki, hogy maga alakított egy vállalkozást, melyben 3-8 órás, tehát egy napon belüli rövid kurzusokat, előadásokat kínál azok számára, akik előbb szeretnének belekóstolni valamibe, hogy az alapján eldönthessék, szánjanak-e időt és pénzt egy hosszú tanfolyamra, iskolára. Vendégelőadókat hív a legkülönbözőbb témákban: csokikészítés, sajtkészítés, feng-shui, családállítás, táplálkozás, make-up, social media stb. Azóta teljes idejét a vállakozás tölti ki, és minden előadáson, kurzuson maga is részt vesz. Létrehozta azt, amit keresett, de nem talált.

Évente 125 ezer külföldi érkezik Svájcba (miközben 30 ezer svájci hagyja el az országot). Vajon hányan küzdenek hasonló problémákkal és hányan vannak olyan talpraesettek, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljanak?

5 megjegyzés:

  1. Jól összefoglaltad, Szilvi!
    Szerintem sokan vannak, akik nagyon egyedül érzik magukat, bármennyire kreatívak.
    Már én is észrevettem, hogy elég volt a bezártságból, ezért még több kapcsolatot kezdtem kiépíteni, ami néha könnyen megy, néha nehezebb...a franciák is hasonlóan zárkózottak, de van egy részük, aki nagyon nyitott, csak nehéz őket megtalálni...

    Nem egyszerű. Ám a helyzet nem reménytelen és sok lehetőséget rejt magában...csak fel kell ismerni.

    VálaszTörlés
  2. Véleményem szerint ez is emberfüggő.
    Igen. azt mondják a svájci ember zárkózott, azonban utóbbi idők személyes történései kezdenek megingatni ebben a hitben.
    Több helyivel kerültem kapcsolatba, akikre ez a zárkózottság nem jellemző, rövid ismeretség után olyan bizalmi viszony alakult ki, ami nem igazolja a tézist.
    Vagy, lehet a kivétel erősíti a szabályt?
    :)

    VálaszTörlés
  3. Nem vagyunk egyformák, se mi magyarok, se a svájciak - ahány ember, annyi féle. Az azonban biztos, h új országban célszerű új kapcsolatokat alakítani, ha az ember nem kíván elszigetelten élni. Természetesen vannak kivételek, mint ahogy szerencsére az én szomszédom is, de ő csak félig svájci. :)

    Olvastam egy könyvet (Beyond Chocolate), ahol a kultúrák közötti különbséget is taglalja az író. A svájcit tipikusan "kókusz"-kultúrának nevezi, ahol kemény a külső burok, keveset és azt is keveseknek enged látni az emberből, míg az angolszász kultúrák jellemzően "barack"-jellegűek, ahol egész sokat megismerhetsz idegenként is egy emberből és a mag, a lényeg, amihez csak kevesen férnek hozzá, sokkal kisebb.

    VálaszTörlés
  4. Ez a könyv címe, Szilvi? Engem érdekelne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a könyv címe Beyond Chocolate - understanding Swiss culture, Margaret Oertig-Davidson írta. Angol nyelvű és nagyon érdekes, segít az itteni mentalitás megértésében. Külön veszi a francia és a német nyelvű svájciakat és rengeteg példával illusztrálja a leírtakat.

      Törlés