2012. szeptember 19., szerda

Ezt már szeretem!


Már több mint 2 éve élünk Svájcban, de még mindig nem tudom megszokni, hogy itt nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak az embernek. Hogy itt működnek a dolgok. Hogy nem kell trükközni és kiskapukat keresgélni.

Most éppen a lakás apropóján konstatáltam ezt újfent. A lakásunk egy lakásszövetkezet tulajdona, ami a legnagyobb a kantonunkban. Ők építtették, bérbeadás céljából. Nekünk, mint bérlőknek, kötelességünk a lakásban észlelt mindennemű hibát jelenteni. Néhány dolgot 2 hete be is jelentettem (nem lendületesen csukódó ajtó, kis zúgás néha a hálószobában), plusz, azt is megírtam, hogy a teraszunk előtt nagyon nagy időnként az áthaladó gyalogosforgalom (na persze csak ahhoz képest, hogy erdő mellett lakunk) és ha megoldható, jó lenne, ha ültetnének elénk néhány bokrot. Válaszul azt kaptam, hogy már ők is realizálták, hogy a teraszunk eléggé kitett és már korábban felvették emiatt a kapcsolatot a kertépítő céggel.

A vendégparkolóban "parkoló" gyerekcsoport
Jön az út balról...
... rajta néhány túrázó - a terasz és közéjük kapjuk a hőn áhított bokrokat :)
Az ajtószerelő már másnap hívott, hogy megbeszéljünk egy időpontot (rákövetkező nap már jött is), az építésvezető pedig tegnap csöngetett be, hogy megnézze, mi zúg (pont nem zúgott semmi, így nem tudta megnézni) és a kertépítési tervekről is beszámolt. Ígérte, hogy másnapra az írásos tervet is megkapom. És tényleg, a postaládában a teljes lakópark komplett kertépítési terve figyelt, A3-as méretben, színesen. Annak a bokornak a képe, amit elénk fognak ültetni néhány hét múlva, külön kinyítva, szintén A3-as méretben kinyomtatva (na ezt már egy kicsit túlzásnak tartottam). A terven az erkélyünk nyíllal jelölve, arra az esetre, ha nem ismerném fel a saját lakásunkat. :)

Ebből a tervből tudtam meg azt is, hogy miért volt olyan nagy a "fű", miután hazaértünk Magyarországról (derékig ért). Ez ugyanis nem pázsit, hanem virágzó rét fűkeverék. Így már az is magyarázatot nyert, hogy miért láttunk pipacsot a fűben. Mi ugyan az egészet gaznak néztük és még csodálkoztunk is, hogy miért dolgoztak annyit a kertészek rajta, hogy előkészítsék neki a terepet - hát ezért.

A terv szerint valahogy úgy fog kinézni tavasszal a fű a házak között, mint a képeken (már máshol is láttam ilyet, de bevallom, nekem a virágos rét a virágos rétre való, nem ilyen helyre).


2 megjegyzés:

  1. Haha, még hogy virágos rét! Jól kidumálták magukat! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De legalább azóta nyírják! Na, majd meglátjuk tavasszal, hogy virágzik nekünk itt... :)

      Törlés