2012. szeptember 6., csütörtök

Az új iskola

Lassan - egész pontosan holnap - 1 hónapja jár Bogi az új iskolába. Már korábban írtam róla, hogy ez tulajdonképpen egy nyelvi előkészítő, integrációs osztály. Mindenki max. 1 tanévnyit járhat oda, vagyis ha októberben kezdte az osztályt, akkor következő év októberéig, ha márciusban, akkor márciusáig tanulhat itt.

Úgy tűnik azért, hogy a többség inkább a tanév eleje felé érkezik, legalábbis most ez a helyzet, bár a munkaszerződéseket a legritkább esetben igazítják a tanévkezdéshez.

Az idei tanévben Bogi volt az első új diák. Azóta azonban minden héten további kettő érkezik, pl. pont ma is egy. Így most már összesen - Bogival együtt - 8 új gyerek van. Még mindig Bogi a legfiatalabb, bár ezt szerintem már kezdhetné megszokni, mert az első osztályt is alig 6 évesen kezdte, mivel májusi születésű.

Az iskola gyakorlatilag egyetlen célja a német nyelv oktatás. Ennek megfelelően rohamtempóban haladnak, komplett párbeszédeket tanulnak meg. Most pl. azt kellett megtanulniuk, hogy el tudják mondani kik ők, honnan jöttek, mi a lakcímük és a telefonszámok, hiszen erre bármikor szükség lehet.

Az osztály összetétele rendkívül vegyes, mind életkorra, mind nemzetiségre. Az újak között van szerb, görög, portugál, szíriai (az ismert helyzet miatt jöttek vissza Svájcba, ahol korábban már éltek jó néhány évig), fülöp-szigeteki, indiai, amerikai. Szerencsére az osztálynak legalább a fele beszél - jól - angolul, így Bogi frissen szerzett angol nyelvtudása sem szorul háttérbe, folyamatosan tudja használni. Ez nagyon fontos, mert nemrég jutott el arra a szintre, hogy nagyjából probléma nélkül, gördülékenyen tud a kortársaival beszélgetni.

A németen kívül tanulnak még matekot is. Az eddigiek alapján úgy látom, hogy mindenből vesznek egy kicsit, ami az idősebbeknek (16 vagy 18 éves korig vannak az osztályban) lehet, hogy már ismétlés, viszont így megtanulják németül is a matematikai fogalmakat. Ezt heti 2x2 órában teszik. Heti egy alkalommal van testnevelés, itt is minden alkalommal más sporttal ismerkednek meg. Először fociztak, aztán kosaraztak, utána baseball-oztak, legutóbb pedig tollasoztak.

Bogi kedvenc órája a főzés, ami heti egy alkalommal van a lányoknak, mialatt a fiúk valahol máshol technika/barkács órán vannak. Elég light-osan kezdtek, mert első alkalommal koktélt készítettek, másodikon gyümölcssalátát, a harmdikon pedig muffint sütöttek. Viszont mindennek nagyon megadják a módját. A koktélnál szépen díszítették a poharat, a muffinnál pedig a hazahozandó adagot szépen becsomagolták celofán zacskóba, amit szép szalaggal átkötöttek és a tanár által előre elkészített kis etikettel felcímkézték. Ez az etikett volt hivatott tájékoztatni a fogyasztókat, hogy szilvás muffint fognak fogyasztani. :)




Ezen a héten - Bogi legnagyobb bánatára elmaradt a főzés, de házi feladatul azt kapták, hogy le kell írniuk egy receptet németül.

Összességében kevesebb órájuk van, mint egy hagyományos iskolában lenne. Hétfőtől szerdáig fél 4-ig tart a tanítás, csütörtökön csak fél 12-ig,  pénteken pedig csupán 9.50-ig. A hét első 3 napján pedig le kell vonni a tanítási időből a 2 órás ebédszünetet, úgyhogy nem olyan vészes a délután fél 4-ig tartó tanítás, mint ahogy az első ránézésre hangzik (legalábbis kívülálló szemmel nézve).

2 megjegyzés:

  1. És Bogi még otthon is végzi az iskolát? Vagy az otthoni képzés az most hogy megy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, a magyar iskolát csak ittlétünk első évében végezte és tette le a vizsgát. Állítólag törvényileg tilos párhuzmosan két iskolába járni, mert túl megterhelő a gyereknek. Egyébként tavaly már nem is fért volna bele az időbe.

      Törlés