2012. augusztus 15., szerda

Csillaghullás

Nem mi fényképeztük, de mi is ilyennek láttuk

Ma már sajnos annyira elszakadtunk legtöbben a természettől, hogy még a nagyobb csillagképeket sem ismerjük. Ezek pedig őseink számára fontos tájékozódási pontokként szolgáltak. Én is csak néhányat ismerek fel az égen. Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint annyi minden mással, ami adottság: ráérek még utánajárni, hiszen mindig ott van. Aztán rosszabb esetben sosem kerül rá sor...

No de a csillaghullás, az más tészta! A Perseida meteorraj évente csak egyszer találkozik a Földdel (vagy fordítva), ezért ezt feltétlenül meg kellett néznünk. Csupán az okozott kis nehézséget, hogy sokáig fent kellett maradni, hogy valamit láthassunk. Bogi volt a leglelkesebb, őt egyáltalán nem zavarta a késői óra. Melegen felöltöztünk (ez egyénenként változott, én még kabátot is húztam, mert fázós vagyok - mint kiderült, jól tettem), kocsiba ültünk és felmentünk a hegytetőre. Nem voltunk egyedül, már több kis csoport ember kucorgott a mezőn és az úton. Leginkább csak sejteni és hallani lehetett őket, mert közvilágítás ott természetesen nem volt. Gyorsan kiderült, hogy nagyon felkészületlenek voltunk. Valahogy úgy gondoltuk, hogy fölmegyünk, fölnézünk az égre, látjuk a hullócsillagokat, aztán már jövünk is haza. Mi voltunk az egyetlen ácsorgók. Gyorsan hazamentünk (szerencsére 5 percnél nem tartott tovább a út hazáig), felkapkoltunk egy sporttáskát pokrócokkal, amiket le tudtunk teríteni, meg amivel be tudtunk takarózni és még párnát is vittem. Így már mindjárt más volt!

Szépen egymás mellé heveredtünk a csillagos ég alatt, sőt, hogy pontos legyek, a Tejút alatt. Először nem akartam hinni a szememnek, de tisztán kivehető volt. Nem kellett sokáig várnunk, hamarosan megláttuk az első hulló csillagot. A legügyesebb csillagvadász Bogi volt, ő 25-öt látott. A vége felé már csak azért maradtunk, hogy nekem is legyen egy kis sikerélményem, így sikerült felhoznom magam 10-re. Ugyan valahol azt olvastam, hogy látszólag egy pontból érkeznek, ez egyáltalán nem igaz. A teljes égboltot kellett kémlelni - ez volt Bogi sikerének a titka. Míg én igyekeztem egy bizonyos területet szemmel tartani (állítólag északi irányba kellett figyelni), addig Bogi mindig máshol látott valamit. És nem kamuzott, mert a többi csillagvadász felől hallható hangos huhogások igazolták, hogy valóban látta.

Igazán látványos volt a csillaghullás, bár időnként jó sokáig kellett várni, amíg a következő megjelent. Végül a hideg és a késői óra zavart minket haza - Bogi már kishíján elaludt (nem csoda, hisz késő volt és ráadásul feküdtünk). Viszont abban maradtunk, hogy ilyen csillaglesést akár csillaghullás nélkül is csinálhatnánk... :)

A Perseidákról itt egy cikk. 

Ez pedig egy magyar fotó (véletlenül bukkantam rá, mert olyat kerestem, amin a Tejút is látszik).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése