2012. június 18., hétfő

Eper

Végre itt is beköszöntött a nyár, nem is akármilyen hőmérséklettel! Épp ideje volt, mert már nagyon fáztam és nagyon vágytam egy kis melegre. A lényeg azonban az, hogy az epertermés sem ment tönkre. Na nem a miénk, a teraszon, mert az az egy nagy cserepet ide-oda tologatom, attól függően, hogy esik az eső, vagy süt a nap. Mert ha esik, akkor ugye be kell húznom, hogy ne ázzon szét, ha viszont süt a nap, akkor ki kell tennem, hogy érjenek szépen a picike kis eperszemek.


Hétvégén a Jumbo-ban láttam zsákban árult, felakasztható csüngő epret. Gyönyörú mélyrózsaszín virága volt. Ugyanitt, a parkolóban megdöbbenve konstatáltam, hogy a Jumbo melletti virágáruda a saláta palántákat pont a parkoló autók tövében, a földre helyezte el. Igaz, hogy itt nem igazán füstölnek az autók, még a buszok is szagtalanok, de azért mégis. Valahogy nem néz ki jól.



Ma pedig elmentem epret szedni egy "szedd magad" helyre. Már ahol leparkoltam a kocsival, onnan érződött az isteni eper illat. Az eperföld kellős közepén állt egy fabódé, a gazdával, aki maga is szedte az epret kis papírkosárkákba. Nála lehetett venni az eperszedésre alkalmas papírkosarat is, két különböző méretben. Megmutatta, hogy hol szedhetek, vagyis hogy hol lehet most a legtöbb érett szemre számítani. Minden bokor tövében több óriási szem eper is kuksolt.



Szedtem kb. 2,5 kg-nyit és csak azért nem többet, nem fért bele több a kosárba. Annyira szépek és ínycsiklandóan illatosak, no meg finomak voltak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése