2012. május 20., vasárnap

Luzern Svájcban van?


Ez a kérdés tegnap merült fel bennem, amikor Luzernben sétáltunk, egy kicsit becsuktam a szemem egy padon ülve, majd a pihenésből felpillantva japán túristák hosszú, tömött sorokban vonultak mindkét irányba. De a táj visszarázott a valóságba és ezáltal megbizonyosodhattam róla, hogy igen, még mindig Svájcban vagyunk. Viszont hirtelen ötlettől vezéreltetve elkezdtünk követni egy csoport japánt. Két lehetőség volt: vagy egy óraboltban kötünk ki (de oda nem megyünk be, mert úgysem értenének meg, hiszen az eladók is japánok!), vagy egy turisztikai látványosságnál, ami viszont jó.



És tényleg így is lett, így találtuk meg az Oroszlán-emlékművet (Löwendenkmal). Ez egy sziklába vájt óriási oroszlán, amit az 1792-ben Párizsban elesett 760 svájci gárdista emlékére készítettek. (A francia forradalom idején 1100 svájci gárdista szolgált XVI. Lajos udvarában, akiknek az volt a feladatuk, hogy őrizzék a királyi család által már elhagyott, kiürült Tuilerien kastélyt.)

Az Oroszlán-emlékmű mellől néhány lépcsőn keresztül fel lehet jutni a Gleccser-kertbe (Gletschergarten) is. 1872-ben fedezték fel, itt 20 millió éves földtörténeti emlékekre bukkantak. Erre a látványosságra most nem volt időnk, talán majd legközelebb.

Egyébként Luzern változatlanul a kedvenc városom. A Vierwaldstaettersee északnyugati partján található. A városon látszik a több száz éve fennálló gazdagság, mind építészetileg, mind az itt megforduló autók sokaságán. A Reuss folyó Luzernnél lép ki a tóból, ez választja ketté óvárosra és újvárosra a várost. Rengeteg hattyú látható a tóban és a folyóban. Sok kis híd köti össze a két partot (2 fahíd, melyek közül az egyik a világ legrégebbi fahídja, a Kapellbrücke). Igaz, hogy 1993-ban teljes mértékben leégett, de mivel nem sokkal korábban restaurálták és minden egyes darabját lajstromba vették, ezért rekonstruálni lehetett.

A másik fahíd, ami ugyanúgy fedett és fa táblaképeket tartalmaz, mint a világhírű Kapellbrücke, az óvárosban található Mühlenplatzra visz át.  Itt vízimalmok álltak, a túloldalon pedig a város péknegyede. A híd a XIII. században épült, a neve Spreuerbrücke. A Kapellbrücke leégése után 1996-ban a Spreuerbrücke táblaképeiről biztonsági okokból fényképeket készítettek, ezek itt megtekinthetőek.


A hidakon kívül az én figyelmemet a víz (Reuss folyó) kötötte le nagyon. Olyan hihetetlenül tiszta és olyan csodás világoskék színe van, amilyet Magyarországon sehol sem lehet látni.

Egy luzerni fiatalember és az ő drónja jóvoltából fölülnézetből is megnézhetjük Luzernt (nem a teljes várost, mert a lezuhanás-veszély miatt emberek fölé nem irányítja a drónt, ami 7 kg-ot nyom).
Végül még egy kép, egy kerékpár szakbolt előtt készítettem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése