2012. április 19., csütörtök

Költözés - előkészületek

Rohamosan közeledik a költözésünk időpontja. Mivel olyan házat választottunk, ami még nincs kész, de már majdnem, ezért hetente min. egyszer elmegyek, megnézem, hogy hogy haladnak a munkákkal. No nem ellenőrzésképpen, mert itt nem kell aggódni, hogy határidőre elkészülnek-e, hanem szeretném látni, hogy fog kinézni. Amikor erre a lakásra esett a választásunk, a ház kívülről még fel volt állványozva, belül pedig még a csupasz beton falak voltak. Ezután gyors egymásutánban 3x is elmentem megnézni és mondhatom, rohamos tempóban haladnak. Most már áll a konyhabútor, beépített gépekkel, le van burkolva a lakás, a szegőlécek és a függönysín is a helyükre kerültek, csakúgy, mint a szaniterek és a fürdőszobaszekrények.

Elkezdtem költöztető cégekkel is felvenni a kapcsolatot. Úgy terveztem, hogy 3 cégnek küldök árajánlatkérést, de a 3. cím egy továbbküldő szolgáltatás volt, ami azonnal 7 helyre továbította a kitöltött adatlapomat. Így azonnal rengeteg céggel kapcsolatba kerültem. Az ügy természetéből adódóan, vagyis azért, hogy pontos képet kapjanak az elköltöztetendő holmi mennyiségéről, személyesen is kijönnek felmérni a lakást. Most vagyok túl az utolsón is, akit tulajdonképpen már nem is akartam fogadni, de bekönyörögte magát. 

Első tapasztalatok a lakásmegtekintések után:
  • Ezen a környéken a kurdok, törökök uralják a költöztető piacot. A 7 cégből csak kettő esetben jött hozzám svájci ember.
  • A svájciak nem vették le a cipőjüket, cipőstül sétáltak körbe a lakásban, a többiek már a bejárati ajtón kívül letették.
  • A svájciak tételesen lejegyzeteltek minden szállítandó bútordarabot, a többiek gyors szemrevételezés alapján adtak árat (kérdésemre azt mondták, hogy a sokéves tapasztalat miatt nincs szükség papíron összeadogatni a m3-eket).

Költözést tervezők számára hasznos lehet tudni, hogy a legtöbb költöztető cég vállal költözés utáni nagytakarítást is, kombi szerződés esetén valamilyen kedvezményt is adnak, mondjuk ingyen adják a dobozokat a költözéshez.

A takarítást pedig nem lehet elmismásolni. Az ember tökéletesen tiszta állapotban kapja meg a lakást (minden olyan, mintha vadi új lenn), és úgy is kell visszaadni. Listák forognak közkézen, hogy mi mindent és milyen állapotúra kell ilyenkor letisztítani. Itt Svájcban pl. a régi parasztházak kivételével mindenhol lamellás redőny van az ablakokon (ez olyasmi, mint a reluxa, csak erős fém és kívül van az ablakon). Ezeket is le kell takarítani költözés után, minden egyes lamellát egyenként.

A takarítást vállaló cégek átvételi garanciát nyújtanak (Abnahmegarantie), vagyis, ha a bérbeadó nincs megelégedve a minőséggel, akkor - az eredetileg vállalt árért - kötelesek pótolni a hiányosságot. Biztosításuk is van a takarítás során esetleg okozott károk megtérítésére. Így történhetett pl., hogy miután ideköltöztünk, néhány nap múlva jött egy szaki és lecserélte a mosogatócsapot, mert volt rajta néhány karcolás, amit a végtakarításkor ejtettek a dörzsölő szivaccsal.

Na persze az élet mindig hoz egy kis izgalmat számunkra. A munkaszerződésünk meghosszabbítása folyamatban van, de még nincs aláírva, ezzel az ígérvénnyel béreltünk új lakást, amit 1 éven belül nem lehet felmondani. A pontot az i-re egy tegnapi bejelentés szolgáltatta azzal, hogy Svájc korlátozza a kelet-európai országokból bevándorló munkavállalók számát olymódon, hogy kvótát határoz meg (évi 2000 fő), ami május 1-től lép életbe. A mi tartózkodási engedélyünk pont most nyáron jár le...

7 megjegyzés:

  1. Gyors költözést nektek.
    Jajj ez kvótás macera...ne is szomoríts.:( Mi az öszre tervezzük a férjem után való költözést. Nagyon remélem,h sima ügy lesz és "beengednek" bennünket.

    VálaszTörlés
  2. Én meg nektek drukkolok! A család-szétszakítás sokkal rosszabb a mi helyzetünknél. :(

    VálaszTörlés
  3. Szilvi, remelem, sikerül jo költöztetöt talalnotok!!! Tenyleg erdemes több cegtöl is ajanlatot kerni, mi mikor Becsböl költöztünk, 10 ajánlatot kertem be, 2500 - 12.000 (!!!) euroig voltak az ajanlatok, mi a legolcsobbat valasztottuk es semmi problema nem volt, egyetlen egy fenykepkeret tört csak össze, egyebkent minden rendben es pontosan a helyere került!!!! Egyebkent az igaz, hogy akinek nagy tapasztalata van, eleg hamar fel tudja merni es pontosan megsaccolni, mennyi is a cucc :)
    Az uj lakassal meg csak annyi gond lehet, hogy ha nem szaritjak ki rendesen, peneszesedni fog... sajnos nekünk mar ketszer is volt ilyen tapasztalatunk :( es hiaba szellöztettünk, fütöttünk, ez a hiper-szuper jol leszigetelt lakasok "atka"... de remelem, azert Nalatok nem fog elöfordulni!
    Persze jol ki kell takaritani, de a házkezelöseg joindulatátol is nagyon sok minden függ!!! Mi költöztünk ki ugy lakasbol, hogy "csak" kitakaritottunk, atlagosan, nem extran (36. hetes terhes voltam...), es a hazkezelöseg el volt ajulva, milyen jo allapotban adjuk vissza a lakast... masik lakast kifestettük, ragyogott az egesz, erre mikor bejön az ürge, körbenez, talal egy porszemet (!!!!) a falon, erre mondja: "Latom, a lakas nincs kifestve!". Na ott majdnem behuztam neki egyet, de inkabb csak lefujtam a porszemet a falrol.... Szoval nem lehet kiszamitani...

    Azert szerintem a munkavallalas miatt nem kell aggodnotok, ha mar itt dolgoztatok egyszer, talan mas az elbiralas, mintha ujonnan jönnetek MO-rol!!!!

    drukkolok, hogy rendben menjen a költözes es a meghosszabbitas is!!!!
    szep hetveget!!! Orsi

    VálaszTörlés
  4. Köszi Orsi, én is remélem, h minden rendben fog menni! Mi magánházban lakunk, nagyon rendesek a tulajdonosok, sokmindent elengedtek már nekünk (átfestették az egyik szobát, amiben Bogi lakik, h ne világoskék legyen, hanem fehér, mert a kék nem lányos szín, ezért szeretném én is a lehető legjobb állapotban visszaadni a lakást.

    A tartózkodási engedéllyel kapcsolatban azt hiszem igazad van, valószínűleg azokra vonatkozik ez a megszorítás, akik újonnan jönnének.

    Nektek is szép hétvégét, talán végre napsütéses lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is olvastam a hírt és én is úgy gondolom, hogy az új érkezőkre vonatkozik.
      De azért én a helyetekben rákérdeznék a megfelelő hivatalban az életbelépés előtt!
      Biztos, ami biztos alapon!
      Azt is el tudom képzelni, hogy még május 1. előtt adnak újat, ha esetleg a régebben itt ékőkre is vonatkozik!
      Gree férjének is javasolnám, hogy érdeklődjön utána.
      Bár náluk is azt érzem, hogy nem lesz gond, mert a családfő már itt van:-)
      Jó költözést!
      Irigyellek, mi is majd új építésű házba költözünk, de még odébb van a befejezése:-)

      Törlés
  5. A férjem munkahelyén az illetékes teljesen bizonytalan, még semmi instrukciót nem kaptak a hogyannal kapcsolatban... Nem aggódunk, mert az nem vezet sehová, haladunk a szervezéssel, költözéssel, mintha mi sem történt volna. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap olvastam a FB-on, hogy olyanok akiknek L tartózkodási engedélyük van és mellette határozatlan idejű szerződésük, bementek a hivatalba érdeklődni, bár még nem járt le az L.
      Azt mondták nekik, hogy nyugodtan igényelhetik a B-t most!

      Törlés