2011. szeptember 7., szerda

A zürichi állatkert


Egy kis elmaradásban vagyok, most gyorsan bepótolom. Szombaton, iskola után elmentünk a zürichi állatkertbe (Zoo Zürich). Nagyon szép helyen van, hegyoldalon, elég nagy területen. De valahogy olyan üresnek tűnt. A növényzetet többnyire a mindig zöld és dús bambusz alkotta, persze, más is volt, de ez maradt meg bennem. Az állatok egy kicsit nagyobb távolságra voltak egymástól. Ami tetszett, az a helyenként előforduló óriásplakátok, amik egy állattal kapcsolatos valamilyen érdekességre hívták fel a figyelmet. Pl. az óriásteknősről így tudtuk meg, hogy 10 métert 80 mp alatt tesz meg. Nincs természetes ellensége és ő sem ragadozó, tehát nincs miért sietnie. A plakát alatt egy 10 méteres futópálya, ahol minden vállakozó kedvű kipróbálhatja, hogy ő maga mennyi idő alatt tudja megtenni (lefutni) a 10 méteres távolságot.

Az alpakáról pedig azt tudtuk meg, hogy nagyon finom a gyapja. Vadon él az Andokban, de időnként befogják és megnyírják őket, majd újra elengedik. Volt egy 2 hetes kicsi alpaka is. Érdekes volt az emberszabású majmok háza. Itt a fogadótér, ahová a látogatók betérnek, gyakorlatilag szalonnak volt berendezve, süppedős fotelekkel, perzsa-szőnyeget utánzó matricákkal. Ezekből kényelmesen lehetett figyelni állítólagos legközelebbi őseinket.

A legeslegfantasztikusabb a Masoala esőerdő, Madagaszkár egy kis helyi mása volt, ami egy óriási üvegházban található, 11.000 m2-en (90x120 méteres, 30 méter magas). Amint belép az ember, valóban a dzsungelben érzi magát. Hatalmas pálmák, rengeteg féle növény él itt. A leírás szerint kb. 17.000 fa és egyéb növény (többszáz faj), és 430 (60 faj) állat. A levegő, az illatok és a hangok mind erősítik az érzést a látványon kívül. Ami nagyon életszerűvé teszi az az, hogy a terep nem sík, hanem szabálytalan lejtése is, 1-2 tóval. Igazán nyitott szemmel kell járnia az embernek, hogy a buja növényzetben észrevegye a megbúvó állatokat. Így láttunk zöld leguánt, pici piros madarat, kacsaféléket, denevért, majmot, bár ezt csak hosszas keresgélés és szakértői segítségkérés után. Ugyani az állatkertben nindenhol vannak segítők, akik azért vannak, hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljanak. Én pl. rákérdeztem a majmokra a bácsinál, aki - miután nem látott éppen egyet sem - kihasználta érdeklődésemet, és megmutatta a kakaócserjét, a növényt, amin a bors terem és még egyéb érdekességeket. További fénypont a Masoala esőerdő önkizsolgáló étterme, ami szintén az üvegbúra alatt van, és az esőerdőtől csupán egy hatalmas üvegfal választja el. Pompás látvány!

Nem árt tudni, hogy ha valaki többször is el akar menni, akkor érdemes éves családi bérletet venni, 180 frankért. A 2 felnőtt, 1 gyerek összeállítás ugyanis 55 frankba kerül egy alkalomra...
Igaz, hogy mindenki kapott 1-1 kis csomag Nimm2 cukorkát és az állatkert térképét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése