2011. augusztus 14., vasárnap

A svájci Riviéra


Svájc francia nyelvű részeit eddig nem túl gyakran látogattuk (még csak Fribourgban és Genfben voltunk), talán a távolság miatt. Azonban ezek sem akkora távolságok, hogy ne lehetne könnyen legyőzni őket (3 óra oda, 3 óra vissza vonattal), és 1 nap alatt is tartalmas kirándulást lehet összehozni. Igaz, így sokminden kimarad, ami az adott városban látható, hogy a környékről ne is beszéljek, de egy napba nem lehet mindent belezsúfolni.

Így a Genfi tó közelebbi, keleti csücskénél fekvő Lausanne-t és Montreaux-t látogattuk meg. A két város közel található, és mivel Montreaux-be lausanne-i átszállással lehet csak eljutni, ezért botorság lett volna kihagyni a megtekintését. Számos látnivalója van. Hogy mást ne említsek (de fogok), 1914 óta itt van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelye, és az Olimpiai múzeum is. Igaz, ezeket nem láttuk, viszont tettünk egy sétát a belvároson keresztül a pályaudvartól a katedrálisig, belevetve magunkat a nyüzsgő szombati, vásározós forgatagba. A katedrálisban - amiről azt lehet tudni, hogy 1170 körül kezdték el építeni és a burgundiai gótika első remekeként méltatják, orgonazene fogadott minket. Valószínűleg a meghirdetett koncertekre gyakorolt a művész, mert időnként meg-megállt és volt mellette egy ember, aki figyelte őt, mint egy segítő. Az orgona pedig a templom közepére volt állítva, tehát a középpontban volt az orgonista. Nagy élmény volt, ahogy a hatalmas orgonasípok felzendültek. Itt elücsörögtünk egy darabig, aztán rövidebb úton, mint a fölfelé vezető meredek utcák, ezúttal lépcsőkön mentünk le a pályaudvarhoz. Itt még megtekintettünk egy metróállomást.

A lausanni- metróhálózatnak 2 vonala van, aminek két különböző tulajdonosa van és egy harmadik üzemelteti. Az egyik vonalat 1991. májusában, a 2.-at 2008-ban adták át. Ezzel Svájc, ill. Lausanne átvette a vezető helyet azon a listán, melyen a világ legkisebb, metróhálózattal rendelkező városai szerepelnek. Az M1 8 km hosszú, többnyire a föld felett közlekedik és csupán 3 föld alatti állomása van. Alapvetően 1 nyomtávú, kitérőkkel. A belvárost köti össze az egyetemekkel. Az M2 6 km hosszú, és a várost észak-déli irányban szeli át. Érdekessége, hogy teljes mértékben automatizált, a megállók zártak és amikor befut egy szerelvény, ami úgy áll meg, hogy az ajtajai a megálló üvegfalának ajtajai elé essenek, akkor ezek az ajtók is kinyílnak. Másik különlegessége, hogy gumikerekű, és ezzel az akár 12%-os emelkedőre is fel tud menni. Évente 25 millió utast szállít.

Lausanne-ban található egyébként Svájc egyetlen metróvonala is. Lausanne Waadt kanton fővárosa, a Genfi tó 2. legnagyobb városa, kb. 130 ezer lakossal. A leírás szerint egyesíti magában az üzletet, az üdüléssel, egyetemi város és még kedvelt kongresszusi helyszín is. A város 3 dombra épült, amit szőlőtermő hegyek vesznek körül és mindez a Genfi tó partján, amelynek szemközti partján már Franciaország található, a Savoyai Alpok vonulataival.

Innen újból vonatra szálltunk, és röpke 20 perc leforgása alatt már Montreaux-ben voltunk. Útközben a lenyűgöző panorámában gyönyörködtünk, ami egyrészt a Genfi tó és a franciaországi Savoyai Alpok, másrészt a teraszos művelésű szőlőshegyek volt. A szőlőtermesztésre minden négyzetcentimétert kihasználnak, még a vasúti sín és az autóút (vagy autópálya, nem tudom, mert az följebb volt a hegyoldalon) között is. Ahol elfért 5 sor, oda annyit, ahol csak 2, oda annyit ültettek. Hogy hogy tudják művelni, arról fogalmam sincs, mert oda semmilyen gép, vagy autó nem tud bemenni.

Montreaux-t a svájci riviérának is nevezik, fő bevételi forrása az idegenforgalom. Tulajdonképpen csak kastélyok, elegáns épületek, parkok találhatók ott a parton. Ottjártunkkor hidroplánok, kisrepülők röpködtek a tó felett, a tavon pedig vitorlások ringatóztak békésen, jobb szelekre várva. Buja növényzet, mediterrán éghajlat jellemző a városkára, aminek csupán 25 ezer lakosa van. Nevezetes még nyüzsgő fesztiváljairjól, elsősorban a Montreaux-i Jazz Fesztiválról. Az idei programot és résztvevőket nézve nem csoda, hogy az egyik legnagyobb és legrangosabb jazz fesztiválról van szó. Minden évben július közepén rendezik meg és több 100 ezer látogatót vonz. 2010-ben egyébként a jazz-zongorista versenyen 3. helyezést ért el Balogh Zoltán.

Mi viszont a Chillon-i vár miatt mentünk Montreaux-be. A város már a római időkben is lakott volt. Ez a vár tulajdonképpen egy vízivár, a parthoz igen közel fekvő sziklára épült, egy híd köti össze a szárazfölddel. Az épületegyüttes 25 épületből áll, amik 3 udvart fognak közre. Már a bronzkor idején is építkeztek rá, de a legrégebbi, még ma is fennálló maradványok a 11. századból származnak. A vár története kivételesen magyar nyelven is részletesen megtalálható a Wikipédián, ezért itt most eltekintek a részletes leírástól. A belépőjegy megvásárlásakor megkérdezték, hogy honnan jöttünk, majd a kezünkbe nyomtak egy magyar nyelvű tájékoztatót a várról. Béreltünk audio-guide-ot is, ami valójában egy iPod volt, kép- és hanganyagokkal, a termek számával. Minden terem jól láthatóan meg volt számozva, és az irányt is mutatták, így nem lehetett eltévedni. A vár nevezetessége még, hogy Lord Byron is járt itt, bele is véste a nevét az egyik börtönoszlopba, oda, ahol a genfi Bonivard apátot tartották 6 évig fogva, mert a reformációt és Genf függetlenségét támogatta. A látogatás hatására írta A chilloni fogoly című versét. Rengeteg japán túristával találkoztunk, mint minden valódi (az útikönyvek által ajánlott) svájci nevezetességnél. Befejezésképpen még sétáltunk egyet a riviérán, a pálmafák alatt. Csodaszép volt!

A környéken található még egy "alpesi kert" is (La Rambertia), ami 2045 méteres magasságban 600 alpesi fajtát mutat be, valamint a legöregebb muzeális vasút is, Blonay-Chamby között. Ez egy keskeny nyomtávú vasút, ami 1902 óta működik és egy 45 méter magas viadukton is átkel a 3 km-es szakasz közben. Sajnos egyiket sem volt idő meglátogatni.

Fényképek a látottakról itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése