2011. június 9., csütörtök

Svájci rendszám

Több hónapos papírmunka, szervizbejárás és ügyintézés után tegnap végre lezárult egy fázis, svájci vámrendszámot kaptunk. Fájó szívvel megváltunk magyar rendszámunktól, amit az itteni közlekedési hatóság (Strassenverkehrsamt) a kocsi forgalmi engedélyével együtt, a konzulátuson keresztül eljuttat Magyarországra. A jogsinkkal már korábban ez történt. A gépjárműtörzskönyvet is le kellett adnunk, ezt a közlekedési hatóság magánál tartja 5 éven keresztül, ha közben hazatelepülnénk, tőlük lehet visszakérni (gondolom, azt sem adják majd ingyen vissza).


Korábban már írtam az előkészületekről (svájci biztosítás megkötése az autóra, kipufogóteszt), a héten még elvittem alváz- és motormosásra is, ugyanis a közlekedési hatóság előírása szerint kötelező műszaki vizsga előtt az autót szerviz által tisztára mosott alvázzal és motorral lehet csak elővezetni.


A vizsgára közel egy hónapja adtam be a papírokat (összesen 7-féle szükséges, 2-féle nyomtatvány, igazolványmásolatok, igazolás a biztosítótól, kipufógóteszt és a coc dokumentum).


A blogot olvasó, hasonló cipőben járók kedvéért, közszolgálati jelleggel a kocsi átmeneti honosításával kapcsolatban felmerült költségeket újra felsorolom (ehhez jönne még a vám, amit akkor kellene fizetnünk, ha 2 évnél tovább maradunk, mivel kiköltözésünk előtt 6 hónapon belül vettük otthon az autót - még szerencse, hogy nem kicsin múlik a 6 hónap, mert nem kis összegről van szó).


szemvizsgálat jogosítványhoz - 30 frank


svájci jogosítvány - 85 frank


vámmentesség 2 évre - 25 frank (ügyintézési díj)


Wartungsdokument (szervizkönyv) - 60-85 frank


kipufogóteszt (Abgastest) - 30 frank


coc (certificat of conformity) - a márkakereskedőtől lehet megrendelni, akitől az autót vettük, a kocsi alvázszámának megadásával - 20 e Ft


motor- és alvázmosatás szervizben - 120 franktól, attól függően, hogy milyen koszos az autó


casco és kötelező biztosítás - autótól, biztosítótól és fajtától függően kb. 1.000 frank/évtől


műszaki vizsga, rendszám és gépjárműadó - 557 frank (nekünk legalábbis ennyibe került)


rendszámtartó tok és annak felszerelése szervizben - 10 frank (ugyanis a svájci rendszám mérete eltér a magyar rendszámétól)


A gépjárműadóról bővebb infó itt.


A közlekedési hatósághoz kb. a határidő lejárta előtt kb. 6 héttel kell leadni a kérvény-csomagot, mert olyan 4 hét múlvára tudnak időpontot adni (legalábbis Argau kantonban). Jó előre elküldik a levelet az időponttal. Ebben már azt is megadják, hogy a 6 sávos szervizcsarnok D sávjához legyek szíves az időpont előtt 5 perccel felsorakozni. Itt aztán elegáns, majdnem öltönyös, de legalábbis sötétkék nadrágos, világoskék inges, elegánsan nyírt urak várnak, clipboard-dal (csíptetős irattartóval) a kezükben. Megnézik a még nálam lévő papírokat, bemérik a lámpákat, a szerelőaknában alulról is megnézik (ezért szükséges az alvázmosatás), a motor fölött is ácsorognak egy darabig (majdnem nem tudtam kinyitni a motorháztetőt), majd átveszik az autót és 30-40 perc múlva látja viszont az ember. Mennek vele pár kört, tesztelik a féket, meg még fogalmam sincs, mi mindent csinálnak.


Egy körben azonban nem sikerült mindent elintéznem, mert a járműtörzskönyv itthon maradt (mint kiderült, nálam volt), és a biztosítótól is új igazolást kellett kérnem, mert új törzskönyvi számot adtak a kocsinak és ennek kell szerepelnie az igazoláson. Az ügyintézőnek egyébként van egy dossziéja, amiben minden ország gépjárműhöz kapcsolódó okmányaiból szerepel egy mintapéldány. Ugyanis amikor leadtam a forgalmit, kérdezte, hogy nincs-e más okmány a kocsihoz. Természetesen azt mondtam, hogy nincs (és őszintén hittem, hogy így is van). De neki gyanús volt a dolog, fellapozta a dossziéját és megmutatta, hogy minek kéne még lennie.


Így hát még egy kört tettem, a biztosítót felhívtam, szerencsére ők elektronikusan küldik az igazolást, az 10 percen belül ott volt a közlekedési hatóságnál. Nekem viszont ennél sokkal nehezebb dolgom volt: a rendszámot kellett - volna - leszerelnem. Az eső szakadt, de ez igazából közömbös abból a szempontból, hogy azt se tudtam, hogy álljak hozzá. Az ügyintézőnek (zárás előtt 2 perccel érkeztem) elmondtam, hogy itt vagyok, várjanak meg, csak mondja meg, hogy kell leszerelni a rendszámtáblát. Elküldött egy másik ablakhoz, ahol - igazolvány ellenében - kaptam egy szerelőládát, mindenféle csavarhúzókkal. Ha már láttatok magyar rendszámot, tudjátok, hogy ott nincs csavar! Két albán kinézetű férfi beszélgetett az esőben, őket kértem meg, hogy ugyan segítsenek már. Próbálták feszegetni, de nagyon nem merték, mert féltek, hogy eltörik. Aztán jött egy szerelőruhás férfi, gondoltam, ő majd biztos tudja. És tényleg, ő egy kicsit erőteljesebb, csavarhúzós rásegítésű feszegetéssel megoldotta a problémát (igaz, az egyik tartó eltört). Később derült ki, hogy nem baj, mert a svájci rendszám mérete teljesen más, tehát ahhoz új rendszámtartót kellett vennem. Azzal a lendülettel indultam is a szervizbe, ahol a kipufogótesztet csináltattam. 5 perc alatt lecseréték és ezzel - egyelőre - lezártnak is tekintem az autókérdést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése