2011. május 21., szombat

Bellinzona



Már egy ideje tervezünk egy kis "olasz" kiruccanást, persze csak Svájcon belül. Bellinzona volt a kiválasztott hely, oda ugyanis egy zürichi átszállással el tudtunk jutni. Vannak további célpontok is (Locarno, Val Verzasca), de azokat további átszállással lehet csak elérni, azaz több idő szükséges hozzájuk.


Mintha valóban Olaszországban jártunk volna! Az ajánló szerint Bellinzona a legolaszabb svájci város. Tessin kanton székhelye, 17.111 lakossal a kanton 2. legnépesebb városa. Stratégiailag rendkívül fontos helyet foglal el, ugyanis északról Olaszország bejárata, délről pedig átjáró az Alpokhoz (a Gotthard, Lukmanier és a Szent Bernát hágókon keresztül). Ezért már igen korán erődítményt építettek. Mára 3, renkívül jó állapotban álló erődítmény magasodik Bellinzonában (Svájc legjobb állapotú várai), mindhárom az UNESCO világörökség része.


A vasútállomásról, mely átépítés nélkül ma is régi pompájában tündököl, rövid sétával a belváros nyüzsgő forgatagában találtuk magunkat. Igazi olasz építészet, igazi olaszos hangulat fogadott. Kisebb-nagyobb csoportosulásokban beszélgettek, volt, ahol zenéltek, énekeltek is. Szombatonként itt tartják Tessin legnagyobb piacát. Már a középkorban is voltak vásári napok Bellinzonában, a mercato (a szombati vásár) azonban csak 1975-ben került bevezetésre. Itt gyűlnek össze a helyi termelők és kézművesek. A város vezetése úgy gondolta, hogy legalább heti egy alkalommal biztosítani kell az ittenieknek, hogy ne a szupermarketben vásároljanak, hanem a vásárban (milyen jó dolgunk van nekünk, magyaroknak az állandó piacokkal, vásárcsarnokokkal!). Az itt árult gyümölcsök, zöldégek és egyéb élelmiszerek kizárólag helyi termelőktől származhatnak (ezt azért még érdemes lenne eltanulnunk), a kézműves termékek azonban jöhetnek távolabbról is. Több standon árulnak pékárut, kolbászokat és sajtokat is. Úgy gondoltuk, hogy beruházunk egy kis helyi specialitásba, azonban nem voltunk nagyon bevállalósak. A standnál, ahol végül megálltunk, a szamár-, ló- és szarvaskolbász kínálatból a szarvast választottuk. Na jó, volt sertéskolbász is, de olyat bármikor ehetünk. A szamár és a ló meg nagyon bizarrnak tűnt. Sikerült egy olyan juhsajtot is vásárolnunk, ami a lezárt nejlon ellenére kb. 7 méteres körzetben bűzlött körülöttünk, ezért kénytelenek voltunk egy tárolódobozt is vásárolni a közeli Manor áruházban, amibe hermetikusan el tudtuk zárni a következő néhány órára (és nem utolsósorban a vonaton, ahol nem akartuk megkockáztatni a kiközösítést). Nagy örömömre bodzavirág lekvárt is árultak, természetesen azt sem hagyhattuk ott.


A piacozás után felmentünk a Castelgrande-ba, ami a belvárosban található és több irányból is megközelíthető. A jó kondiban lévők mehetnek meredek sikátoron, a kevésbé jó erőben lévők a nagyobb ívben felvezető sétányon, az olyan szerencsések, mint mi pedig lifttel jutnak fel. A szerencse pedig azért került a képbe, mert nem láttuk sehol sem kitáblázva, hogy hol lehet a szinte mindenhonnan látható, a fejünk fölé magasodó várba feljutni, pont egy olyan helyen kértünk útbaigazítást, ahonnan a lift karnyújtásnyira volt - jól eldugva. Később arra gondoltam, hogy talán azért is nyüzsgőbb, élettelibb az olasz (nyelvű) városka, mint a német nyelvűek, mert itt nem nyújtják készen a válaszokat az embereknek, hanem kontaktusba kell egymással kerülni. Igaz, hogy az idegen nyelv tudásuk nem volt tökéletes (de még mindig jobb, mint a magyar átlagé), a lelkesedésük azonban kompenzálta.


A Castelgrande-ban egy múzeum is helyet kapott, 3 különböző kiállítóteremmel. Az egyikben a város régmúltba visszanyúló emlékeit mutatják be - pattintott kőszerszámokkal, pénzérmékkel, egyéb használati eszközökkel. Itt egy 12 perces diaporáma előadást is elindítottak számunkra (mi voltunk az egyetlen látogató épp akkor), ami a város, ill. erődítményei kialakulásának történetével ismertetett meg minket. A 2. kiállítóteremben több, mint 500 éves festmények voltak, a 3.-ban pedig a város uszodájának tervrajzait és fényképeit láthattuk (az önmarketingen kívül más értelmét nem nagyon láttuk ennek).


Mire itt végeztünk, lent a városban már nyoma sem volt a nyüzsgő piacnak (13 óráig tart, de többen már egy kicsivel korábban elkezdenek pakolni), az árusok eltűnésével az ínycsiklandó illatok is elillantak. Mi azonban kopogó szemekkel indultunk élelmiszer után. Étterembe nem akartunk beülni, viszont a közelben lévő Migros élelmiszerbolt snack-bárjában gusztának tűnt a pizza. Azt kell, hogy mondjam, nem csak annak tűnt, hanem igazi, isteni, olasz pizzát ehettünk. Erre igazán nem számítottunk egy szupermarket snack-bárjában. Mire itt végeztünk, óriási, sötét esőfelhők tolultak felénk az Alpok felé, ezért kihagytuk a másik két várat és lábunkat szedve gyors ütemben elindultunk a vasútállomás felé.

Érdekesség, hogy a kiírás szerint 1 perc különbséggel két vonat is jött Lugano felől Zürich irányába. Megkérdeztem a pénztárnál, hogy mi a különbség, mire azt a választ kaptam, hogy menjünk az elsővel, mert az jobb. Ennyi, több magyarázat nem volt. Valóban jó volt, különösen hosszú szerelvény, aminek az első kocsijában szinte alig voltak rajtunk kívül. Bellinzona felé délelőtt kevésbé volt szerencsénk, ugyanis dugig volt, ráadásul nem írták ki az ülések fölé, ha valaki vásárolt helyjegyet, így körülöttünk szinte mindenkit felállítottak a helyjegyesek. Nekünk isteni szerencsénk volt, végig a helyünkön maradhattunk, ami nem elhanyagolható szempont egy 2,5 órás úton.


Még egy hasznos dolog, amit sajnos nem volt alkalmunk kihasználni. Az idegenforgalmi irodában (Tourismusamt, Palazzo Civico) 7 frankért lehet bérelni Audioguide-ot, ami a város 22 nevezetessgén vezeti át a látogatókat. A készüléket 2 személy használhatja egyszerre. Az iroda sajnos 12-kor bezárt, mi pedig később találtunk rá, azt pedig szintén később olvastam, hogy a várakban is lehet kölcsönözni, ill. leadni is őket, mégpedig 17.30-ig.


A fényképek itt láthatók Bellinzonáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése