2011. március 1., kedd

Itália 2. - Velence, Murano



Vasárnap reggel a hotel mögötti vasútállomáson felszálltunk a vonatra és kb. 25 perc múlva már Velence Santa Lucia pályaudvarán, a szigeten voltunk. Szerencsére a szobában a vasút közvetlen közelségéből semmi sem hallatszott. A szálloda recepcióján megvettük a jegyet - a recepciós szerint ugyanis az automata a legritkább esetben működik az állomáson. A várakozó tömegből már látszott, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a karneválra jöttek. :) Gyorsan letettük a bőröndünket a csomagmegőrzőbe és már indultunk is a vaporetto állomásra, ahonnan a Szent Mark térig hajóztunk. Nem volt igazán kellemes a hajóút, ugyanis a vaporettók igencsak hangosak és a fedett részbe nem fértünk be, kint fagyoskodtunk. Itt kevésbé volt szerencsénk az időjárással, mint előző nap - délutánra már az eső is elkezdett szemerkélni.

A karneváli hangulat tulajdonképpen már a vonaton elkezdődött. Nem egy utas beöltözve utazott. Az állomás előtt zenészek szórakoztatták az érkezőket-indulókat.

A találkozás Árpádékkal ismét nem volt könnyű. A Dózse Palota bejáratában állapodtunk meg, de a helyzetet nehezítetta az iszonyú tömeg, ill. az, hogy nem mindenki volt tisztában azzal, hogy melyik is a Dózse Palota... Így hát, egy kis körséta, egy kicsit nagyobb várakozás után úgy döntöttünk, hogy nélkülök ülünk be valahová reggelizni. Ja, a mobil telefon valami miatt nem igazán akart működni, így nem tudtunk kapcsolatba lépni. Mikor már a reggelink felénél jártunk, sikerült kapcsolatba kerülni és elmondtuk, hogy nagyjából hol vagyunk. Kész csoda, hogy ez alapján megtaláltak, mert nem pontosan ott voltunk, ahol mondtuk. :) Isteni szendvicseket és sütiket ettünk, jó forró teákat és kávékat öntöttünk magunkba, megspórolva a vészesen közeledő ebédidő miatt esedékes ebédet. Itt is szerencsénk volt, mint előző nap Veronában, ugyanis a tömeg utánunk érkezett, így mi nyugodtan ücsörögtünk, míg mások kint tolongtak, várakoztak.

Az utcákon egyre több igazi jelmezes jelent meg, akik valóban pompás ruhákban, kalapokban sétáltak, pózoltak. Sok túrista is beöltözött, néhányan egész profin, de azért még így is nagy különbség volt a túristák és a profik között. A tömeg elviselhetetlenné duzzadt, 5 embernek már nehéz volt együtt maradnia, így vaporettóra pattantunk (egy út 6 euró, egy napos jegy 16 euró) és Murano felé vettük az irányt. Itt azon nyomban megadtuk magunkat az hajóállomáson álló, "üveggyárba" invitáló embernek. Valójában egy kis manufaktúráról volt szó, hiszen ilyenekkel van tele Murano. Az üveggyártásra utaló leletek a 7. századig nyúlnak vissza és a 16. században volt fénykora, amikor is 37 üveggyár működött a szigeten. Az üveggyártási fortélyok, amiket a mesterek kikísérleteztek, finomítgattak, szigorúan titkosak voltak, ezért nem is hagyhatták el a mesterek a Velencei Köztársaságot (aki továbbadta a titkot, halálbüntetéssel bűnhődött). Mivel a muranoi üveg népszerű export cikk lett, a mesterek különböző kiváltságokat élveztek, például nemeskisasszonyokat választhattak feleségül.

A gyárban, ahová betértünk, egy üvegfúvó mester megmutatta (rákattintva látható a videó), hogy hogy készít egy kis tálkát, ill. lovat. Olasz és angol nyelven ismertette a mondanivalókat egy fiatalember. Napi 20-30 ilyen bemutatót tartanak. A bemutató végeztével be lehet menni a kiállítóterembe, ahol több száz féle üvegáru tekinthető meg, kb. 6 alkalmazott árgus tekintetétől övezve. A legtöbben nem mennek el üres kézzel (mi is vettünk néhány apróságot). Utána betértünk még vagy 8-10 boltba, különböző manufaktúrák termékeit megcsodálni. Boginak nagyon tetszettek, meg persze nekünk is. Sétálgattunk még egy kicsit a rendkívül hangulatos szigeten, ahol jóval kevesebben voltak, mint Velencén, aztán visszaindultunk.


A tömegjelenetek végképp elszabadultak, lévén a karnevál 2. napja volt és hétvége és nem volt ez másképp a pályaudvaron sem. Szerencsére 2 héttel korábban lefoglaltam a jegyeket a vonatra, így volt helyünk, de voltak olyanok, akik bizony álltak. A hazafelé úton nem volt szerencsénk, ill. épp hogy az volt, mert mindkét vonatunk késett 10-12 percet és rohannunk kellett a csatlakozáshoz (3 percünk volt rá). Az első alkalommal valóban rohantunk és alighogy felszálltunk a vonatra, azonnal elindult (pedig nem is a saját kocsinkba szálltunk fel, hanem a legelsőbe, amit elértünk). A másik átszállásnál ugyanígy jártunk. Most már véglegesen bizonyosságot nyert számomra, hogy azért sportolonak, futnak, nordic-walkingolnak, síelnek annyit a svájciak, mert ez valójában az erőnléti edzés számukra a vonatcsatlakozások eléréséhez.
Fényképek itt. Nem a bőröndfutásról. :)

1 megjegyzés:

  1. Varga Robival (FLP) voltunk többek közt Velencében is, és nagy élmény volt. Köszi ezt a leírást is. Jó volt visszaemlékezni, és sok hasonlóságot találtam :)

    VálaszTörlés