2011. január 31., hétfő

Én is síeltem!


Bogi nagyon rákapott a síelésre, állandóan nyaggat, hogy menjünk síelni. Azért minden hétvégén mégsem mehetünk, meg annyira közel nincs is (na jó, ahhoz képest, hogy Magyarországról mennyit kell utazni egy síeléshez, nagyon közel van). Ráadásul múltkor is, meg most is levitt minket a GPS az autópályáról, be Luzernbe, az autópályán kialakult dugó miatt. Múltkor csak simán át a városon, de most be a legbelebb belvárosba. Így az 80 perces út rögtön 120 percesre duzzadt. Mindenhol csúnya szürke idő volt, Engelbergbe megérkezvén azonban gyönyörű napsütés fogadott minket, most először már 1.000 méteres magasságon (a parkolóból) is látszottak a környező hegycsúcsok.

Ebből már kiderül, hogy ismét Bogi kívánságának engedelmeskedtünk. Nekünk azért nem olyan nagy élmény, mivel nem síelünk, csak ácsorgunk a hidegben, Bogit nem hagyhatjuk ott egyedül. Így mit volt mit tenni, én is kölcsönöztem sífelszerelést. De nagyon féltem. Kétszer 1 órás oktatáson évekkel ezelőtt már résztvettem, de abból annyi maradt meg bennem, hogy nem tudtam annyi mindenre figyelni egyszerre, amennyi mindent az oktató mondott. Természetesen a bébi-pályán kezdtünk, helyes kis rajzfilmfigurák mellett. Senki nem volt ott rajtunk kívül, a fölfelé futószalag sem működött. Így már a 3x-i felcaplatástól kellőképpen kifáradtam. Bogi előszeretettel segített, bár ő is még csak 3. alkalommal hordott sílécet a lábán. Igazán nagyon ügyes, de mivel nem vett még részt oktatáson, azért nem engedem még a tanpályáról el. Szerencsére az iskolai sítáborban lesz oktató, legalább ott megtanulja az alapokat (bár tényleg ügyesen tud már lesiklani).

Aztán átmentünk a következő szintre, ami nem bébi, hanem kezdő tanpálya. Itt rögtön a felvonónál elakadtam, nem bírtam magam mögé tenni a műanyag cuccot. Bogi hiába várt rám, kb. 7-et elbénáztam. Kénytelen voltam megkérdezni a felvonókezelő, cserzett arcú idős bácsit. Meg is mutatta, hogy mit hová tegyek, és hogy ne magam mögé, hanem magam elé tegyem a műanyag kapaszkodót. Így rögtön sikerült. A pályán volt egy nálam sokkal kezdőbb kezdő, de olyan, akinek minden bizonnyal semmi öröme nem telt a lecsúszásban. Rendkívül rémült arcot vágott és tiszta görcs volt. Annyira fékezett, hogy alig haladt, sőt, el is esett. Azt olvastam, hogy kötelező segíteni a bajba jutottaknak, de örültem, hogy le tudtam csúszni, ezért elhaladtomban elnézést kértem, hogy nem segítek, de én is kezdő vagyok. :)

Viszonylag rövid idő alatt jól elfáradtam, szerencsére Bogi is, így még liftzárás előtt hazaindultunk. Nem voltunk egyedül, halatalmas kocsisor kígyózott lefelé a hegyről, lépésben. Hazafelé is dugóba kerültünk, de ezúttal úgy döntött Marika (a GPS), hogy rajta hagy az autópályán. Nem lehet kiigazodni rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése