2011. január 21., péntek

Bern és a Svájci Magyar Konzulátus

A magánnyugdíjpénztári tagsági viszony fenntartásának céljából ma Bernbe utaztam, hogy a nyilatkozatot a konzulátuson személyesen leadjam. Ugyanis Bernben található a magyar nagykövetség és a konzulátus is (Eigerplatz 5). A forgalmas pályaudvartól 4 megálló a 3-as villamossal (Tram-nak hívják errefelé, nem Strassenbahn-nak), az óvárostól távolabb, egy 12 emeletes toronyház 11. emeletén, közvetlenül a chilei konzulátus alatt. Pont előtte áll meg a villamos, csak át kell menni az út bal oldalára. A villamost nem is volt olyan könnyű megtalálnom, 3 embert is meg kellett kérdeznem, mire egy 4. meghallotta, hogy mit keresek és segítségemre sietett (egész sok embert sikerült mozgósítanom, egész kis munkacsoport alakult a probléma megoldására). Az okozta a tanácstalanságot, hogy Bernben is változtatták a járatokat januárban, így van pl. olyan, amit megszüntettek (az egyik kedves segítőmtől tudom). A konzulátuson is rendkívül kedvesek voltak az alkalmazottak, kicsit szégyenkezve mondom, mintha nem is magyarok lennének. Otthon egy hivatalban sem találkoztam még ilyen kedves, segítőkész emberekkel. A követség egyébként tulajdonképpen egy lakásban van, összesen egy előtérből és 2 szobából áll (az egyiket talán a nagykövetasszony foglalja el, ez be is van zárva), a munkatársak pedig egy üvegablakkal elzárt szobából szolgálják ki az itt megfordulókat. Mosdó nincs. Ha valaki megkérdezi, hogy ilyen irányú szükséglet esetén mi a teendő, az 1. emeleti étterembe küldik le...

A magánnyugdíjpénztári törvényre visszatérve: a törvényalkotók megfeledkeztek a hozzám hasonlókról, akik a férjük munkája révén tartózkodnak külföldön. Kizárólag a kint munkaviszonnyal vagy tanulói jogviszonnyal rendelkezők számára teszik lehetővé a külföldi konzulátuson való személyes nyilatkozat-leadást. Ugyan nem voltunk sokan a konzulátuson ma de. , de nem én voltam az egyetlen ilyen. Egyébként nem elég a kinti lakcím és tartózkodási engedély bemutatása, munkáltatói igazolást is kérnek.

Ha már Bernben jártam, egy kicsit körülnéztem ismét. Na nem nagyon, mert annyira sok időm nem volt és igencsak hideg is volt. Újra megcsodáltam az árkádos házakat, a Zytglogge-t (óratornyot) és a mélyben kanyargó Aare folyót, aminek hajtűkanyarában található a város magja - gyakorlatilag 2 folyóág közé "beszorítva". A Svájci Nemzeti Bank előtt korcsolyapályát létesítettek, olyasfélét, mint amilyen a Parlament előtt szokott lenni. Láttam az utcán óriás-sakkozókat is (a bábok voltak óriások, olyan utcai sakkbábok, amik kb. fél méter magasak) - a rossz, vagyis hideg idő nem vette el a kedvüket ettől az időigényes játéktól.
Benéztem a Globus áruház élelmiszer osztályára is, ahol csupa különlegességet árulnak. Hosszasan elidőztem a mustáros polc előtt. Nem tubusos mustárokat kell elképzelni, hanem kis csinos üvegbe töltötteket. Kb. 15-féle volt, a hagyományos dijoni, magos és mézesen kívül pl. sáfrányos, medvehagymás, narancsos, citromos. Aztán áttértem a lekvárokhoz, ahol viszont nem bírtam otthagyni egy whisky-s narancslekvárt (narancshéjjal), ami - mint utóbb itthon konstatáltam - a 2006-os Great Taste verseny bronzérmese. Nagyon intenzív íze van, pici mennyiség is elég belőle. Ma rögtön meg is tudtuk kóstolni, ugyanis életemben először palacsintát sütöttem. :)

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Van egy kérvény is, amivel kérheted, hogy bár nincs munkaviszonyod, intézhesd itt a dolgokat. Ezt nem mondták???

    VálaszTörlés
  2. Köszi, a segítő szándékot! Mondták, hogy írjak egy kérvényt, és bizakodjak, hogy otthon majd elfogadják...

    VálaszTörlés
  3. Ember küzdj, és bízva bízzál! Pingpongozz, hogy el ne hízzál! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Szilvia!
    Badenben is van ám utcai sakk-készlet, bár nem tudom, hogy mennyire nagyok a bábuk a berni óriásokhoz képest :) Theaterplatz-on :)
    Mi is itt, egyébként...

    VálaszTörlés
  5. Valaki nem tudna segíteni abban, hogy gyermek-e útlevéléhez intézett már Bernben szülői aláírást?

    VálaszTörlés
  6. én sajnos nem tudom, de ha felhívod a konzulátust, ők nagyon segítőkészek.

    VálaszTörlés
  7. Valaki nem tudna segíteni abban,hová fordulhatok ha hivatalos munkaszerződésem van és nem kapom meg a pénzem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem tudom, de van a FB-on egy Svájcban Élő Magyarok csoport (MON Svájc), ott mindenre szokott válasz érkezni, még arra is, hol lehet Svájcban kürtőskalácsot kapni ... Sok sikert és remélem, mielőbb hozzájutsz a pénzedhez!

      Törlés